Infonapló

2013. augusztus 22.

Szeptemberben újra Kisvasutak napja - idén: Lillafüreden

2013. szeptember 7-én a Magyar Turizmus Zrt. és a rendezvénynek helyszínt biztosító erdőgazdaság, az ÉSZAKERDŐ Zrt. második alkalommal szervezi meg valamennyi hazai kisvasút közös ünnepét, a Kisvasutak Napját, mely a Lillafüredi Állami Erdei Vasút állomásain zajlik.
Szeptember első szombatján az erdőjárás, az ismeretszerzés és a családi kikapcsolódás fonódik össze a kisvasutak szeretetével. Lillafüred egyike a legbájosabb és legszebb környezetben fekvő hazai településeknek, idén ide – az Őskohó, a Hámori-tó, a Palota-szálló és a függőkert, Garadna, Molnár-szikla, a Garadna- és Szinva-patakok völgye és hazánk legnagyobb vízesésének vidékére – invitál mindenkit a Kisvasutak Napján az Északerdő Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. A nap főszereplője természetesen a területet átszelő erdei kisvasút lesz, amelyet a leglátogatottabbak között tartanak számon. A kisvasutazás mellett rengeteg programmal, vezetett túrával, vásárral várják a látogatókat.
Az MT Zrt. tablókiállításán minden hazai erdei kisvasút bemutatkozik a „Zselici Csühögőtől" a legrégebbi kisvasúton, a Zsuzsi vonaton keresztül Viliig, a napelemes kistestvérig. Megtudható, melyik a legmeredekebb erdei kisvasút, melyik hazánk utolsó, még működő gazdasági vasútja, bemutatkozik Európa egyetlen, összefüggő ártéri erdejében működő kisvasútja, a Gemenci Erdei Vasút. Aki kíváncsi, azt is megtudhatja, mit jelent az, hogy görpályás, vagy azt, hogy mekkora a legkeskenyebb nyomtáv. Megismerhetik a világelsőként Lillafüreden megalkotott kisvasúti hibrid mozdonyt.
A kisgyermekek az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskolai foglalkozásain okosodhatnak és a Mókus-odú játszótér fajátékait vehetik birtokba, míg a felnőttek a kézművesek és helyi termékek vásárán válogathatnak. A család közösen járhatja végig a 3 km hosszú Pisztráng tanösvényt, s a kirándulás után a pisztrángot akár meg is lehet kóstolni. A vállalkozó kedvűek a legnagyobb hazai sportszeráruház erdei íjászatán tesztelhetik ügyességüket. A Fazola Kohó megállóhelyen felállított nagyszínpadnál táncos mulatság, kvízjátékok, és az Ámulat Társulat műsorát követően a 100Folk Celsius ad koncertet.
Lillafüreden maga a terep is egyedülálló: merész kanyarulatokkal, meglepő szintkülönbségekkel is sűrűn találkozik a kisvasúton utazó az ország legattraktívabb pályájú erdei vasútvonalán. Igazi kuriózuma ennek a vonalnak, hogy télen Diósgyőrből Mikulásvonat indul a Mikulás Lillafüredi Mesebirodalmába.
Érdemes felkeresni a Lillafüredi tanösvény részét képező, a nyár elején megújult Mária-sétányt, amely nem csupán kellemes erdei kikapcsolódás, hanem zarándokút is. Az 1200 méter hosszú, 3 állomásból álló sétányon található a Lourdes-i csodatévő Szűz Máriának emléket állító kápolna, a Limpiászi kereszt és a felújított elkészült Mária-kegyhely: a Patrona Hungariae szoborfülke pontos mása a Mátyás templom Lorettói Kápolnájában őrzött, vörös márványból készült szobornak.
A Kisvasutak Napját hagyományteremtő céllal tavaly szervezték meg első ízben Királyréten. A Magyar Turizmus Zrt.„Kisvasútra Fel!" szlogennel indított kampányának célja Magyarország természeti értékeinek és a hazai kisvasutak világának megismertetése a gyerekekkel és a természetjáró közönséggel. A rendezvény keretében 2012-ben mintegy 3000 látogató kereste fel Királyrétet, ahová a legtöbben az Ipolyerdő Zrt. által üzemeltett kisvasúttal érkeztek Kismaros állomásról.
Az eseményhez idén is kapcsolódik játék, amelyet a jatek.itthon.hu/kisvasut címen lehet elérni.
A szintén „Kisvasútra Fel!" címmel induló játékban szórakozva tanulhatunk a kisvasutakról és meglévő ismereteiket is kamatoztathatjuk összesen 65 kisvasutas ajándékért: családi jegytől a Gemenci-erdős bögrén át egy kaszói vadászházban eltöltött hétvégéig.
Minden játékos egy-egy híres kisvasút mozdonyáért felelős, melyeket csak a kérdésekre adott helyes válaszokkal lehet a kisvasút állomásaiba juttatni. A játék során a szerencse is szerephez jut, hiszen a következő lépést a dobókocka fogja meghatározni. A játék célja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt jussunk el a végállomásra, miközben kisvasutas legekről, érdekességekről is olvashatunk.
Az erdei vasutak korábban erdőgazdálkodási célból épültek, ma már szinte kizárólag személyforgalmat bonyolítanak, s utazni rajtuk különleges élmény minden évszakban. Bátran állíthatjuk, hogy hazánk – 20, máig működő vonalával és összesen 250 km-nyi pályájával – kisvasút-nagyhatalomnak számít. A kisvasút a varázslatos tájaink felfedezésére különlegesen alkalmas jármű: a vágányok a rengetegen át vezetnek, útközben az érintetlen erdei tájat és a vadon élő állatokat is szemlélheti, aki a kirándulás e módját választja. Még több érdekesség és kisvasutas programajánló található ahttp://zold.itthon.hu/kisvasutak-magyarorszagon, illetve a www.facebook.com/kisvasutrafel oldalakon.
A Fazola Kohó Nagyszínpad teljes műsora 2013. szeptember 7-én:
10:30   Megnyitó
10:45   4-Dance Club gyerek műsora
11:45   Miskolci Majorette
Kvízjátékok
12:15   Ködmön Se Tánc
Kvízjátékok
13:00   4-Dance Club felnőtt műsora
Kvízjátékok
14:00   Ámulat társulat
Kvízjátékok
15:30   100Folk Celsius