A világon elsőként Nemzeti Agykutatási Program indul a magyar Kormány támogatásával

A 12 milliárd forint kormányzati támogatással induló Nemzeti Agykutató Program öt pillérének vezetői sajtóbeszélgetésen ismertették legfontosabb célkitűzéseiket, amelyen egyebek mellett az idegsejteket fénnyel manipuláló optogenetikáról, a Parkinson-kórban alkalmazott mélyagyi stimulációról, az epilepsziás rohamokat meggátoló agyi érzékelőkről, a koponyasérülések néma járványáról és a gyógyszerkutatások előtt álló kihívásokról is szó esett.
"Fel kell hívni a társadalom figyelmét a központi idegrendszer megbetegedéseire, e kórképek jelentőségére" – emelte ki Oberfrank Ferenc, a NAP igazgatója, az MTA KOKI ügyvezető igazgatója, aki összefoglalta a Nemzeti Agykutatási Program feladatait, szerkezetét, valamint öt tematikus pillére – a felfedező kutatások, a klinikai idegtudományi kutatások, a gyógyszerfejlesztéshez kapcsolódó kutatások, a bionikai, infobionikai kutatások és a társadalmi kihívások – célkitűzéseit. 
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban