2014. március 4.

1,3 milliárdos kormányzati támogatás a Ferihegyi út fejlesztéséhez

A költségvetési forrás biztosítása több mint két kilométer hosszú új főút megépítését teszi lehetővé Budapesten a XVII. kerületben. A Ferihegyi út a keleti városrészben segíti a forgalom elvezetését és javítja a környéken lakók életminőségét – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. március 4-én Budapesten.

Amikor meghirdettük Magyarország megújításának programját, kézzelfogható, szemmel látható, a mindennapokat megkönnyítő eredményeket kívántunk elérni. A kormány azért támogatta ezt a beruházást, mert az volt a célunk, hogy javuljon a Rákoshegyen és környékén élők életminősége és a beruházás elősegítse a Kelet-Budapestre beérkező, északi-déli irányú közúti forgalom arányos elvezetését – hangsúlyozta Németh Lászlóné.

A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány 2012-ben 630 millió forinttal támogatta a Ferihegyi út fejlesztésének első ütemét. A 950 méter hosszú szakasz építése 2013-ban lezajlott, a műszaki átadás 2014 januárjában megtörtént.

A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

150 megapixeles légifotók készültek a szentendrei Skanzenről

Egy kísérleti projekt keretében a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum két, egyenként 10 hektáros területéről készültek ultra nagy felbon...