Szex, párkapcsolat, önkép

A mai napig kényes téma az iskolákban a szexuális felvilágosítás. A tanároknak nincs meg a megfelelő eszköze, a Z generációnak pedig teljesen felesleges lenyomni az 50 évvel ezelőtti felvilágosító videókat. Folyamatosan változik minden, és ebben a digitális világban felnövő generációt tudjuk, hogy teljesen máshogy kell megszólítani.
 
Az iskolák a szülőtől várják, hogy felvilágosítsa a gyereket, a szülő pedig a tanároktól. Tudtad, hogy a fiatalok 47%-a szerint is az iskola feladata lenne? A sok éve tartó problémát felismerte a POME, aki immáron 3. éve indítja útjára Bede Zsuzsa és Zách Anita szexuálpszichológussal, és a 17-22 évesekből álló kreatív csapattal kidolgozott Tudd, hogy értsd! programját. Ki tudná jobban hogyan kommunikáljunk a fiatalokkal, mint a saját korosztályuk? Másrészt a felvilágosító óra anyaga, úgy lett összeállítva, hogy a betegségeken túl, a párkapcsolatokról, és önismeretről is szóljon az interaktív felvilágosító óra. Fontos, hogy ne csak a negatív dolgokat hangoztassuk a gyerekeknek, hanem beszéljünk kapcsolatokról, szerelemről, és saját magunk elfogadásáról is.
 
A Tudd, hogy értsd! 2017 októberében és novemberében jut el 600 iskolába, 160 000 14-16 éves fiatalhoz. A program keretén belül lehet jelentkezni az iskoláknak, hogy az anyagok eljuttatásán felül, 20 órát fiatal orvostanhallgatók tartsanak meg. Amennyiben szeretnéd, hogy a Te iskoládba is elmenjenek jelentkezz a www.tuddhogyertsd.hu oldalon!
 
A nőiség is fontos! Külön kiemelve a nőiséget is érintik a témák, hiszen fontos, hogy tisztában legyenek a testükkel és a lélekkel. Sajnos a mai világban nagyon sok lány szenved a rossz önkép kialakulásától, és ezt is próbálják tisztába tenni a projekt résztvevői. A programot a Libress, a Lactacyd és a Nospa is támogatja.
 


Evernote helps you remember everything and get organized effortlessly. Download Evernote.

Népszerű bejegyzések