Új funkciókkal ünnepli első évfordulóját a BringaMánia® kerékpáros navigációs alkalmazás

Az éppen egy éve útjára indított BringaMánia App számos új város kerékpáros térképével és egy új funkcióval is gazdagodott, így az immár országos applikációval a fővároson kívül is egyre többen válhatnak „bringamániássá". A McDonald's BringaMánia program hazánkban maga nemében egyedülálló bringás navigációs alkalmazásának segítségével könnyebbé válik a kerékpáros közlekedés és a sportolás is.

 

A kezdetben Budapesten és vonzáskörzetében használható BringaMánia App térképarchívumába bekerült több nagyváros Győr, Székesfehérvár, Szeged, Szombathely, Debrecen valamint a Velencei tó és a Balaton környékének kerékpáros útvonalai is, így már országos szinten alkalmazhatják a navigációs programot a túrázni vágyók, vagy éppen kerékpárjukat a mindennapi közlekedés során használók is.

 

Az applikáció úgy navigál bennünket az utakon, hogy figyelmünket teljes mértékben a forgalomnak szentelhetjük, hiszen tekerés közben elég csak néha rápillantani a kijelzőre, hogy minden fontos információt megkapjunk. Az alkalmazás az induláskor megadott címhez hangjelzésekkel vagy akár hangos navigációval irányít el bennünket, így a kevésbé rutinos biciklisek is magabiztosan manőverezhetnek vele.

 

A folyamatos térképbővítések mellett az applikáció funkciói is bővülnek. A legújabb bővítés a fitnesz funkció bevezetése volt. Az app méri a megtett kilométert, a sebességet, az elégetett kalóriát (kalkulálva a domborzati viszonyokkal is), valamint a bringázással töltött időt. Az így gyűjtött adatok tárolhatók és visszanézhetők. A funkció segítségével be lehet állítani egyéni célokat is az alkalmazásban, tehát, hogy adott napon, héten, esetleg hónapban hány percet vagy kilométert tervezünk bringázni, illetve mennyi kalóriát szeretnénk elégetni. A bringázás végeztével a kiértékelés megosztható a Facebookon.

 

A BringaMánia App a McDonald's BringaMánia programjának digitális kiterjesztése. A program célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a kerékpározást, mint családi kikapcsolódást, testmozgást és nem utolsó sorban tömegsportot. A mobilalkalmazás pedig az egyéni képességeknek, kerékpározási rutinnak legmegfelelőbb útvonalak megtalálásával kíván segítséget nyújtani a bicikliseknek.

 

A Bringamánia app az iOS és Android boltokból illetve BringaMánia oldaláról tölthető le. 






Népszerű bejegyzések