2017. november 10.

Indul a szeretet.éhség



A Tesco az Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnereként idén is támogatja a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtést. Ennek keretében 2017. november 13. és december 31. között a Tesco vásárlói az áruházak kasszáinál megvásárolható 250 forintos kuponokkal segíthetik a Segélyszervezet munkáját. A kezdeményezés - a rászoruló családok támogatásán túl – szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a segítségre nemcsak az ünnepi készülődés során, hanem az év minden szakaszában kiemelt figyelmet kell fordítani.
 
A szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtésének története immár több mint két évtizedre tekint vissza. Az ünnepi összefogás 1995-ös indulása óta folyamatosan emelkedik az adománygyűjtéshez csatlakozók száma, a kampányból befolyó összeg pedig évről-évre jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Segélyszervezet szebbé tegye a nélkülöző családok ünnepét, sőt az adventi időszakon túl, a hétköznapokban is segíteni tudja a nehéz helyzetbe került családokat. Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózata az év minden napján azért dolgozik, hogy valódi kitörési pontokat kínáljon a szegénységből. 
 
A Tesco számára hagyománnyá vált a kezdeményezés támogatása: immár nyolcadik éve vesznek részt benne az áruházlánc munkatársai és vásárlói is, így Magyarország egyik legnagyobb adománygyűjtő csapataként segítik a rászorulókat. „A Tesco hisz benne, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes, így az adventi szeretet.éhség. adománygyűjtés mellett az év során más programokkal is támogatja a Segélyszervezet munkáját. Az együttműködés sikerességét jól mutatja, hogy a tavalyi adventi gyűjtés eredményeként a Tesco több mint 73 millió forinttal támogatta a rászoruló családokat. Az áruházlánc szívén viseli a nehéz helyzetben lévők támogatását, és büszke arra, hogy munkatársaival és vásárlóival együtt, példát mutatva segíti a nélkülöző családokat. A Tesco hisz abban, hogy az idei adománygyűjtés is sikeres lesz, és még többen csatlakoznak majd a kezdeményezéshez, belátva, hogy az igazi karácsonyi hangulat nem kizárólag az ajándékokkal érkezik meg szívünkbe, hanem a rászorulók ünnepének és mindennapjainak szebbé varázsolásával is." – mondták el a gyűjtést segítő vállalat képviselői.



Evernote helps you remember everything and get organized effortlessly. Download Evernote.

Mesterséges intelligenciával debütált az LG G7 ThinQ

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb felsőkategóriás okostelefonját, az LG G7 ThinQ -t. Az új készülék az alapvető szolgáltatásokon túl...