Megválasztották az év projektmenedzserét

Az előttünk álló időszakot a változás és ezzel együtt az új lehetőségek megnyílása jellemzi a gazdasági élet minden területén – hangsúlyozta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára „Az Év Projektmenedzsere" díj átadásán. A Nemzetközi Projektmenedzsment Naphoz kapcsolódóan idén tizenhetedik alkalommal adták át a civil szervezetek által alapított elismerést.
A kormány és az üzleti szféra képviselői között egyetértés van abban, hogy a magyar gazdasági élet valamennyi szereplője – beleértve a projektmenedzsment-szakembergárdát – abban érdekelt, hogy továbbra is kiszámítható és a növekedést támogató környezetben folytathassa a munkáját – emelte ki köszöntőjében Rákossy Balázs. Mint fogalmazott: hazánk versenyképességének javításában fontos szerepet szán a kormány a projekt-menedzsment területén dolgozó szakembereknek. Hozzátette: a szakma hozzájárulását eredményeinkhez jól mutatják az idei év pályázatai, illetve a hozzájuk tartozó projektek sokszínűsége is. A hazai projektmenedzserek tudását dicsérik a hazánkba települt nemzetközi szolgáltató központok is, amelyek az itthoni szakértelemre támaszkodva oldják meg feladataikat – szögezte le az államtitkár. Mindez azt is jelenti, hogy a gazdaságunkban és így a projektmenedzsment terén is nagyon fontos szerepet betöltő kis- és közepes vállalkozásokat segítenünk kell a technológiai és termelékenységi felzárkózásban – mutatott rá Rákossy Balázs.
Az elismerésben részesülő szakemberek és azoknak a projekteknek a jelentősége, méretei és gazdasági hatásai, amelyek az idén beadott pályázatokat jellemzik, megmutatják: Magyarországon is felnőtt az a menedzsergeneráció, amely képes megfelelni a legmagasabb nemzetközi elvárásoknak is – mondta az államtitkár kiemelve, hogy a napjainkat jellemző negyedik ipari forradalom különleges innovációs alkalmazkodást, minden korábbinál gyorsabb válaszokat, bátor innovációs lépéseket kíván a gazdaság minden szereplőjétől.
Az év projektmenedzsere díjat 2001-től minden évben a hazai szakmai szervezetek közösen hirdetik meg, és ők is tesznek javaslatot a díjazott személyére. Magát a díjazást az ezeknek a szervezeteknek a képviselőiből létrejött Projektmenedzsment Kiválóság Tábla végzi.
A PM TÁBLA, az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjat ez alkalommal Ecsedi Péternek, a IT-Systems Hungary (ITSH) szenior programmenedzserének ítélte a kiemelkedő teljesítménye alapján. A komplex tapasztalataira építve Ecsedi Péter egy nemzetközi szoftver fejlesztő nagyvállalat vidéki leányvállalatának létrehozását vezette sikerre. A vállalat rövid idő alatt nőtt 300 fős cégből 3000 főssé. A program 8 hónapja alatt a leányvállalatot működésre kész állapotba kellet hozni, a működési rend kialakításával, a szükséges idegen nyelvtudású szakemberek kiválasztásával, a jövőbeli utánpótlás egyetemi együttműködési kapcsolat kiépítésével, a kiválasztott helyszínen a működési infrastruktúrával felszerelt vállalati épület felépítésével. Mindezek rendkívüli szakmai-, üzleti-, emberi erőforrás menedzsmentet követeltek meg. A kialakult kompetenciák megszerzése tette lehetővé, hogy Ecsedi Péter a Pécsi Egyetemen projektmenedzsment képzést tudott létrehozni és a tapasztalatait az oktatásban is kamatoztatni tudja.

Evernote helps you remember everything and get organized effortlessly. Download Evernote.