Valótlan információk terjednek az interneten a közlekedési kártyával kapcsolatban

Az elmúlt napokban több internetes oldalon tévesen jelent meg, hogy 2018. január 1-jétől kötelező közlekedési kártyahasználatot vezetnek be az elektronikus jegyrendszer keretében. A Budapesti Közlekedési Központ felhívja a figyelmet, hogy 2018. január 1-jétől továbbra is a megszokott módon lehet használni a közösségi közlekedési eszközöket, így egyelőre nem lesz szükség a közlekedési kártya kiváltására. A rendszer bevezetésének feltétele a teljes infrastruktúra kiépítése, amely jelenleg is tart. A BKK a rendszer éles indulásával– így a közlekedési kártyák kiváltásával – kapcsolatban a megfelelő időben megadja majd a szükséges tájékoztatást minden fórumon.
 
2017. augusztusában kezdte el a BKK az első állomásokon a beléptetőkapu-rendszer és az érvényesítő készülékek telepítését, így már folyamatban van a beléptetőkapuk funkcionális működésének, illetve az eszközök háttérrendszerekkel történő kommunikációjának tesztje. Tekintettel arra, hogy az infrastruktúra kiépítése feltétele az elektronikus jegyrendszer teljes működésének, a BKK elkezdte a rendszer használatához szükséges eszközök telepítését. Az első beléptetőkapukat a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál telepítette a BKK, míg az érvényesítő készülékekkel a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak utasaink. A következő időszakban folytatódik a beléptetőkapuk és érvényesítő készülékek állomási tervezése, engedélyeztetése és telepítése a metró- és HÉV-állomásokra.
 
A projekttel kapcsolatban az elmúlt időszakban több módosításra volt szükség, elsősorban a törvényi változások, valamint a technikai fejlődés miatt. A változások közül a legjelentősebbek: az elektronikus személyi igazolvány integrációja, a 4G használata (3G helyett) a járműves és állomási infrastruktúrán, a szükséges eszközdarabszámok módosítása, valamint a kényelmesebb használat és a rendszer hatékonyságának növelése érdekében az eszközök fejlesztése. A módosításoknak köszönhetően az üzemeltetési költségek csökkentését is elérte a BKK.
 
Evernote helps you remember everything and get organized effortlessly. Download Evernote.