Anti-Facebook oldal

Elindult a nagy érdeklődéssel várt Path (www.path.com), amit alapítói, akik egyébként a Facebook és a Napster születésénél is ott voltak, személyes- vagy anti-közösségi oldalnak hívnak.

A legújabb kutatások szerint legfeljebb 150 személlyel lehet érdemi kapcsolatot tartani a közösségi oldalakon. Talán innen jött az ötlet, hogy a legújabb 50 főben maximalizálja ismerőseink számát.

Itt nem az a cél, hogy minél több ismerőst, barátot gyűjtsünk, inkább az, hogy kiválasszuk közülük a legfontosabbakat, akikkel nyugodt szívvel megoszthatjuk életünk legbizalmasabb pillanatait is. Az elegáns felülettel rendelkező Path elsősorban az okostelefon tulajdonosokra épít, ezek közül is pillanatnyilag azokra, akik iPhone-nal rendelkeznek. Hamarosan azonban elkészül az Android és Blackberry alkalmazás is. 

A Path gyakorlatilag egy bizalmas fénykép megosztó rendszer, amivel meg tudjuk mutatni családtagjainknak merre járunk és mi történik velünk. Minden bejegyzés egy fényképhez kapcsolódik, amit három egyszerű adattal egészíthetünk ki. A People-al elmondhatjuk, ki szerepel a fotón, a Things egy rövid magyarázatot tartalmazhat, a Places pedig a helyszínt írja le. Ez utóbbit a telefonban található GPS adatai alapján automatikusan is a képhez fűzhetjük. 

Az életünk nyomát tartalmazó Path oldalunkat és az azon szereplő fényképeket és adatokat legfeljebb 50 személlyel oszthatjuk meg. A megosztás lehet kölcsönös, de ez nem feltétel, arra is van mód, hogy olyannak lássuk a blogját, akivel saját életünk fotóit nem osztjuk meg.
A Path oldalakat a weben keresztül is nézegethetjük, új bejegyzéseket azonban csak mobilunkról tölthetünk fel. Az iPhone-ra készült alkalmazásnál be lehet állítani a push notification-t, így akkor is értesülhetünk ismerőseik aktivitásáról, ha éppen nem fut a program telefonunkon.   

Népszerű bejegyzések