Az adatmenedzsment jövőjéről és az új Power Systems-ről az IBM Storage Fórumon


Big Data: van benne rendszer
Az IBM felmérése szerint három üzleti döntéshozóból kettő a szükséges információk mérlegelése nélkül hoz fontos döntéseket, a vezetők több mint fele pedig a munkájához elengedhetetlen belső információkhoz sem fér hozzá. Mindeközben a világon naponta 2,5 exabyte mennyiségű adat keletkezik, a digitális univerzum méretét pedig 2,7 zettabyte méretűre becsülik (ha byte-okban számolnánk, 21 darab nullával folytatódna a szám). Ez csaknem felével több, mint tavaly, és 2015-ben az idei háromszorosa is lehet. Adatból tehát nincs hiány, a kérdés évek óta az, mihez kezdjünk e bőséggel, hogyan állítsuk a parttalanul áradó biteket a tudomány, az üzlet vagy a hétköznapok szolgálatába.

Watson a dobozban
A nagy mennyiségű üzleti adat feldolgozása és hasznosítása ma a kis- és középvállalkozások számára jelenti a legnagyobb feladatot, hiszen házon belül nem mindig áll rendelkezésre a megfelelő szakértelem és erőforrás a privátfelhő-megoldások vagy nagyobb, célhardver alapú rendszerek kiépítésére. Az IBM február elején olyan technológiát mutatott be, amely a közepes méretű vállalatok számára is gazdaságos konstrukcióban kínálja a virtualizálás és az automatizálás lehetőségét a privát és hibrid felhő létrehozására.

Az IBM továbbfejlesztette Power Systems termékcsaládját, és új POWER7+ processzorokon alapuló, belépő szintű és középkategóriás rendszereket dobott piacra. A megoldást az IBM iparágvezető elemzőszoftvereire optimalizálták, és a világ talán leghíresebb számítógépének képességeivel fejlesztették tovább. A Power Systems és Storage System rendszerekhez az emberi ellenfeleit tévés kvízben legyőző Watson technológiájának számos elemét felhasználták. Az emberi nyelvet mindeddig legpontosabban értelmező szuperszámítógép különleges tudása ahhoz is hozzájárul, hogy összefüggéseket és mintákat fedezzünk fel a strukturálatlan adatok átláthatatlan tömegei között.

Big Data megoldások, nemcsak nagyoknak
A Big Data korában ez a tudás az üzlettől az egészségügyig, az ipartól a mezőgazdaságig bárhol hasznosítható. „A hatalmas adattömeg elemzésére képes Big Data megoldásokat és felhőalapú rendszereket eddig csak a nagyvállalatok tudták megfizetni, ma már a kisebbek számára is elérhetők." – mondja Rod Atkins, az IBM rendszerekért és technológiáért felelős alelnöke. Az adatok gyors feldolgozása és értelmezése a kiskereskedelemben vagy a szolgáltatások területén is kézzelfogható hasznot hajthat, főképp ha a fogyasztói hangulat változását jelző információk is rendelkezésre állnak, például a közösségi oldalakról nyert adatokból.

Az új Power Systems és Storage Systems technológiák mellett ilyen és ehhez hasonló Big Data megoldásokról lesz szó az IBM Storage Forum 2013 – Adatból információ című rendezvényén, február 28-án, a budapesti Hotel Boscoloban. A rendezvény egyik vendége Robyn Schwartz, az IBM amerikai kutatója lesz, aki az adathasznosítás és emberi érzékeket kiterjesztő számítógépes technológiák jövőjéről tart előadást. A rendezvény teljes programja itt található.





Népszerű bejegyzések