Civil és CivilNET Díjcsomag nonprofit szervezetek támogatására

A civil szervezetek sokat tesznek azért, hogy a mindennapok élhetőbbek, a holnap könnyebb legyen – a Telekom ezért fontos feladatának tekinti, hogy a maga eszközeivel támogassa őket. Ezért hozta létre a közhasznú társaságok telefon- és internethasználatát segítő Civil és CivilNET díjcsomagokat, melyeket pályázat útján nyerhetnek el az egyes szervezetek – ezúttal a 2013 első féléves pályázat során.
A Magyar Telekom speciális díjcsomagokat alakított ki civil szervezetek működési költségeinek csökkentésére, hogy ezúton is támogassa a szervezetek szemléletalakító munkáját. A Civil Díjcsomagban az országon belül kezdeményezett vezetékes távközlési szolgáltatás havidíj nélkül, 500 perc forgalmi díjmentességgel és kapcsolási díj nélkül él. Az 500 perc feletti forgalom díjazása átlagosan 30% forgalmi díjkedvezményt biztosít az alapcsomaghoz (Bázis) képest. A szervezetek az így megtakarított forintokat olyan célokra tudják fordítani, amely valóban a rászorulók javát szolgálja. 
A pályázati lehetőség alapvető feltételei közé tartozik, hogy a szervezet közhasznúsági fokozatát igazolni tudja, a díjcsomagra kijelölt, a Telekomnál előfizetett vezetékes telefonvonal a szervezet nevén működjön, és a Magyar Telekommal szemben ne legyen díjtartozása.  A Civil Díjcsomag mellett a közhasznú szervezetek pályázhatnak a díjmentes internet elérést biztosító CivilNET internetes díjcsomagra is, mely belépési díj és havidíj nélküli internetszolgáltatást nyújt a pályázaton nyertes közhasznú szervezetek számára. A CivilNET díjcsomagra kizárólag a Civil díjcsomaggal együtt lehet pályázni, az internetszolgáltatás a pályázatban megadott fővonalra kerül berendezésre a Civil díjcsomaggal együtt. 
Az eddigi gyakorlatnak megfelelően a Civil Díjcsomagot egy évre, pályázati úton ítéli oda hello holnap! Kuratórium.
A Civil és CiviNET Díjcsomag kizárólag a Magyar Telekom szolgáltatási területén, csak analóg és ISDN2 telefonvonalon érhető el.  


Népszerű bejegyzések