Ne legyen Frankel Leó út!


AZ IRÁNY CSOPORT KÖZLEMÉNYE A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁN : NE LEGYEN FRANKEL LEÓ ÚT!

Az Irány Csoport megbecsüléssel és tisztelettel gondol a kommunizmus áldozatainak mai emléknapján azokra a magyarokra és nem magyarokra, akiket Európában vagy bárhol a világon meggyilkoltak azok, akik szerint a marxizmus-leninizmus eszméi igazolták szörnyű bűncselekményeiket.
Az Irány Csoport tagadja a kommunista diktatúra uralma alatt az elnyomó rendszert kiszolgálók által elkövetett és akkor politikai okokból nem üldözött bűncselekmények elévülését. Üdvözöljük, hogy Magyarország Alaptörvénye szakított a korábbi felfogással, és lehetővé tette az igazságszolgáltatási szervek részére az állami büntetőhatalom mielőbbi érvényesítését ezeknek a borzalmas bűnöknek a tetteseivel, felbujtóival és bűnsegédeivel szemben.
Nem feledkezünk el azonban arról sem, hogy mi vezetett több mint százmillió ember lemészárlásához vagy halálra éheztetéséhez, még ennél is több élet tönkretételéhez, egész népek évtizedekre történő megnyomorításához, egy fél évszázad magyar jövőjének elrablásához. Ezért üdvözöljük, hogy az idei évtől végre törvény tiltja azt, hogy a kommunista gyilkosok és hazaárulók nevét közterület viselje Magyarországon. Fontosnak tartjuk, hogy ez a tilalom egyúttal vonatkozik azokra is, akik tevékenységükkel megalapozták a XX. századi önkényuralmi rendszerek kiépítését. A törvényalkotónak köszönhetően végre eltűnnek a Marxról és Engelsről elnevezett közterületek, Pécsen pedig az előbbi két ember közvetlen munkatársának, a kommünár Frankel Leónak a nevét sem viseli tovább utca.
Szomorúnak tartjuk, hogy Budapesten még mindig van Frankel Leó út, és tisztelettel kérjük Tarlós István főpolgármester urat arra, hogy ne engedjen semmilyen nyomásnak, hanem hajtsa végre az önkormányzat számára kötelező törvényi rendelkezést és védje meg a kommunizmus áldozatainak emberi méltóságát. Semmilyen civil tiltakozás nem vezethet olyan alkuhoz, aminek köszönhetően a Budapesten ma is nagy számban élő idős áldozatoknak az őket megnyomorító rendszer előzményének tekinthető párizsi kommün „népbiztosának" nevét viselő utcát kell látniuk. A Rákosi-rendszer éppen azért nevezte el a kérdéses utcát Frankel Leó elvtársukról, mert ők maguk is előzményként tekintettek a Párizst felgyújtó, hivatásukat gyakorló papokat kivégző, számos emberiesség elleni bűncselekményt elkövető párizsi kommünre, aminek közmunkaügyi biztosaként Frankel Leó „kiérdemelte", hogy 1953-ban utcát nevezzenek el róla.
Kérjük a Tisztelt Főpolgármester Urat, hogy mielőbb javasolja a Frankel Leó út átnevezését, hiszen „az ügyben való tájékozódása" csupán a törvény indokolásának elolvasásáig terjedhet. Ha az nem lehet vitás, hogy ha Marx és Engels nevét nem viselheti közterület, akkor az sem, hogy a közvetlen munkatársukét és elvtársukét, Frankel Leóét sem. Az Irány Csoport álláspontja, hogy semmilyen számháborúba sem szabad belemenni, nem az a fontos, hogy a kommunizmus mikor, melyik megjelenési formájában hány áldozatot követel, vagy a kommün több tízezer áldozata közül melyik oldal hány embert ölt meg. A Frankel Leó által is vezetett kommün kivégzései és emberiesség elleni bűnei éppen úgy elfogadhatatlanok, mint az elvtáraik későbbi Magyarországi bűntettei.
Magyarország demokratikus jogállam, ahol nincs mód felmentést adni a diktatúra megalapozóiról való közterület-elnevezést tiltó törvény alkalmazása alól. A névváltoztatás tehát jogi szempontból nem lehet engedmény tárgya. Morális szempontból is aggályos lenne, ha nem védenénk meg a diktatúra áldozatainak emberi méltóságát.
Az Irány Csoport szerint a Frankel Leó út elnevezése törvénysértő és sérti az áldozatok emberi méltóságát, ezért a Fővárosi Közgyűlésnek egyaránt törvényi és morális kötelessége mielőbb határozatot hoznia átnevezéséről. Magyarországon ne legyen Frankel Leó út!
Budapest, 2013. február 25.
Irány Csoport Egyesület

Népszerű bejegyzések