Gyermekkatonák rajzaiból nyílt kiállítás a Művész Moziban

Június 27-én bemutattunk egy igen értékes, Oscar-díjra® jelölt kanadai filmet moziban, ehhez kapcsolódóan kiállítást szerveztünk a Művész Moziban. A film címe A háború sámánja, közel 30 filmes díjat nyert el, itt találja az előzetesét: http://youtu.be/1y-zIFxz2Hk?hd=1 Az alkotás a kritikusok véleményét gyűjtő és összegző RottenTomatoes.Com-on 96%-ot ért el.

Emellett fontos társadalmi üzenetet hordoz, hiszen a gyerekkatonák embertelen világát mutatja be a film. A Human Rights Watch becslései szerint a világ 17 országában jelenleg mintegy 300ezer gyerekkatona áll fegyverben, egyes országokban a tizenévesek 15 százaléka gyerekkatona vagy volt gyerekkatona. Nem önként mentek: elrabolták, majd erőszakos besorozással szolgálatra kényszerítették őket. Elrabolják őket a családjuktól, megfosztják az oktatástól, harcra és gyilkolásra kényszerítik őket. Fogvatartóik potenciális fegyverforgatónak tekintenek bárkit, aki elbír egy kalasnyikovot. A besorozott gyerek kiképzésen esik át, amely testi fenyítéssel kezdődik, és ideológiai sulykolással ér véget. A gyerekek eredeti identitását jószerivel teljesen törlik; a kiképzés után tökéletes gyilkológéppé válnak. Friss tanulmányok közel 50 százalékra becsülik a lányok arányát a felfegyverzett csoportokban. Őket szexuálisan is kihasználják. Sok gyerek tízéves kora előtt már ölt embert. A gyerekkatonák élete csupa erőszak. Vagy ölsz, vagy ők ölnek meg téged. Az Amnesty International idén nyáron jelentést adott ki, amelyben gyerekek vallanak az átélt borzalmakról, köztük a kongói polgárháborúról. Elmondásuk szerint gyakran a családjuktól rabolták el őket, s alkohol, kábítószer, valamint kínzással is felérő „kiképzés" segítségével vették rá őket, hogy részt vegyenek a vérengzésekben, melyek során kannibalizmus is történt.
További nézni- és olvasnivaló a témában:

A filmről részletes információkat ezen a linken találnak:https://www.box.com/s/7exaaxlnl19hy6n2qiej

Szeretnénk a film magyarországi mozipremierjét felhasználva a fenti problémára ráirányítani a magyar társadalom figyelmét, ezért a Művész Moziban kiállítást rendeztünk be gyermekkatonák rajzaiból. A kiállításon megtekinthető alkotásokat Szilasi Ildikó Hermina kulturális antropológus, Afrika-szakértő, közgazdász; A háború gyermekei című könyv szerzője; az Afrikai-Magyar Egyesület állandó szakértője gyűjtötte Afrikában. Belépődíj nélkül megtekinthető a mozi nyitvatartási idejében.