WC-kefétől az LCD-tévéig mindent lopnak a nyaralók

10 magyar szállásadóból 9-nél fordult már meg olyan vendég, aki nem csak a saját tárgyait csomagolta be elutazáskor a Szallas.hu kutatása szerint. A leggyakrabban a törölközőkből és a konyhai eszközökből hiányzik, de a beépített tűzhelytől a 250 kilogrammos bazalttömbig sok mindennek lába kélt már a magyar szálláshelyekről.
A magyar szállásadók mindössze 10 százaléka mondta azt a Szallas.hu felmérésében, hogy a szobákból, apartmanokból nem hiányzik időnként egy-egy berendezési tárgy. Igaz, a foglalások nagy részénél nincs ilyen probléma, de minden harmadik szállásadó szobánként több mint 5000 forintos lopáskárt könyvelhetett el a tavalyi évben, sőt, 6 százalékuknál ez az összeg a 20 000 forintot is meghaladta.
Leggyakrabban a szálláshoz tartozó textíliák, például a törölközők és az ágyneműk tűnnek el, ezt követik a konyhai felszerelések és a kisebb-nagyobb elektromos eszközök, például a távirányítók. „A szállásadók ugyan nagyrészt azt feltételezik, hogy nem szándékosan viszik el a hiányzó tárgyakat, de vannak egyértelmű helyzetek is. A szoba összes energiatakarékos izzóját biztosan nem véletlenül teszi el valaki" – tette hozzá Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője.
A pofátlanságnak nincs határa?
Volt olyan apartman, amiből egy vendég az összes beépített háztartási gépet, például a tűzhelyet is kiszerelte, de az értékesebb műszaki cikkek közül az LCD-tévéket viszik el leggyakrabban. „Egy szállásadótól a vendégek kértek egy nagy dobozt, mondván, elromlott a bőröndjük, végül ebben vitték el a tévét. Más véletlenül látta meg, hogy lepedőkből font kötélen eregetik le az értékeket az emeleti szobából, vagy hogy a kerti bútorokat pakolják a minibuszba" – mondta Varga Zoltán.
A kutatásban résztvevőktől elvitt legértékesebb tárgyak között volt autó, gokart, 500 000 forintot érő éremgyűjtemény, 4-5 mázsa tüzelő, festmény és régi könyvek több százezer forint értékben (köztük Kaffka Margit dedikált kötete). Falusi vendégházak kertjéből többször tűnt el minden termés, de egy 250 kilogrammos, díszként szolgáló bazalttömbnek is lába kelt. „Nagyon sok szállásadó mondta, hogy meglepően kicsinyesek is tudnak lenni a nyaralók: többen beletuszkolják a bőröndbe a 10 darabos WC-papír csomagot, más pedig a használt WC-kefét is képes elvinni" – ismertette az eredményeket a portál ügyvezetője.

Népszerű bejegyzések