Fogságban - Hugh Jackman hír, feliratos filmrészlet

 Számos akciófilmben megmutatta izmos felsőtestét, tavaly énekelni is hallhattuk Jean Valjeanként, egy botrányos vígjátékot is bevállalt közben, és már az Oscar-gála házigazdájaként is kisebb nagyobb sikert aratott. De Hugh Jackmant így még sosem láthattuk: az év egyik legmegrázóbb thrillerében, a Fogságban (16) egy kétségbeesett apát alakít, aki bármire képes lenne azért, hogy visszaszerezze eltűnt lányát. Jackman egy interjúja során újságíróknak bevallotta, hogy ennyire még nem viselte meg sosem egy szerep. „ Teljesen ki kellett kelnem magamból. Ennyire őszinte, és ösztönös még sosem voltam egyetlen filmemben sem." 
Azt is elárulta, hogy vele is, mint bárki mással már megesett, hogy egyik csemetéjét pár pillanatra szem elől tévesztette. Arra nagyon tisztán emlékszik, amikor Sidneyben járt, és paparazzók követték minden lépését. Na, ez volt az a pillanat, amikor teljesen bepánikolt, de nem csak attól, mert nem látta a gyerekét, hanem hogy az esetet még dokumentálni is fogják. „Ekkor hallottam meg, hogy a hátam mögött valaki a nevemet kiáltozza. Persze, hogy a fotós volt az, aki mosolyogva annyit mondott nekem: 'Hugh, nézd csak, ott van, fent a fán.' Bevallom ennyire még nem örültem sose egy paparazzinak." –mesélte nevetve az ausztrál színész.
A szakma elismerően nyilatkozott Jackman hiteles alakításáról, ami talán egy következő Oscar-jelölést is hozhat neki, hisz a kritikusok szerint élete egyik legjobb alakítását nyújtja.  A további szerepekben olyan fantasztikus színészeket láthatunk, mintJake Gyllenhaal, Paul Dano, Viola Davis, Terrence Howard, Maria Bello. Az Oscar-jelölt kanadai rendező sokkoló krimije, a Fogságban október 10-től a mozikban.


A film egyik feszült pillanatokban bővelkedő jelenete: http://www.youtube.com/watch?v=ilxknxK7s5U
A Fogságban (16) előzetese:
 A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban


Népszerű bejegyzések