Víz és árnyék – Felkavarja az állóvizet az Attraction

Az Attraction produkciója nyitja meg a Budapesti Víz Világtalálkozót október 8-án. A Britain's Got Talent tehetségkutató idei nyertese már hetek óra próbálja a külön erre az alkalomra készülő, víz témakörére épülő produkcióját. A nemzetközileg is jól ismert magyar táncművészeket, Szűcs Zoltánt (Szücsi) és csapatát Áder János köztársasági elnök kérte fel a szereplésre.
Az október 8-án kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozó hivatalos megnyitója az Attraction Látványszínház előadásával kezdődik. A csapatot Áder János köztársasági elnök személyesen kérte fel a konferencia megnyitására, a produkcióra közvetlenül Áder János és Bank Ki-moon ENSZ főtitkár nyitóbeszéde előtt kerül sor. A megnyitón a konferencia hazai és nemzetközi meghívott vendégei, külföldi szervezetek képviselői, nagykövetek és döntéshozók vesznek részt a világ minden tájáról.
Szűcs Zoltán és az Attraction Látványszínház csapata hetek óra próbál az eseményre, amelyre – szokásukhoz híven – egyedi produkcióval készülnek. „Produkciónkat, a Víz Világtalálkozó főbb üzenetei mentén, három jól elkülöníthető részből építjük fel. Az első részben a víz, mint éltető elem elevenedik meg, a második részben Magyarország nevezetességeit mutatjuk meg, míg a harmadikban – az esemény nemzetközi jellegét kidomborítva – a világ különböző tájaira kalauzoljuk el a nézőket, Franciaországtól Indiáig" – mondta Zoltán. 
A Budapesti Víz Világtalálkozó szervezőinek célja, hogy a neves külföldi vendégek ízelítőt kapjanak a Magyarország sokoldalú művészeti, zenei értékeiből, életéből is.
A teljes anyag elérhető a  Magyar Sajtóanyag Adatbázis-ban

Népszerű bejegyzések