Az északi fény (aurora borealis) és déli fény (aurora australis) lenyűgöző égi jelenségek, melyek akkor keletkeznek, amikor a Napból érkező töltött részecskék kölcsönhatásba lépnek a Föld légkörével.
A 2024. május 10-11-i sarki fény különösen intenzív és kiterjedt volt, a leglátványosabb ilyen esemény 2003 óta.
A Nap aktivitásának ciklikus változása jelentősen befolyásolja nemcsak a sarki fények intenzitását, de az alacsony Föld körüli pályán keringő műholdak, köztük a Hubble űrtávcső sorsát is. A Hubble-t 1990-ben bocsátották fel több mint 600 km magasságba, és az évek során többször is magasabb pályára emelték a karbantartó küldetések során, utoljára 2009-ben. Azonban még így is a Föld termoszférájában kering, és pályája folyamatosan süllyed, különösen a napciklus csúcsán, amit épp most élünk át.
A napciklus és hatásai
A Nap aktivitása nagyjából 11 éves ciklusokban változik, a napfoltok számának és a napkitörések erősségének periodikus ingadozásával.
A jelenlegi, 25. napciklus várhatóan 2025-2026 körül éri el csúcspontját, és már most meghaladta a korábbi előrejelzéseket. A Nap fokozott aktivitása több és erősebb napkitöréshez, koronakidobódáshoz és intenzívebb napszélhez vezet.
Bár a napciklus nem jelent közvetlen veszélyt az élőlényekre, komoly hatással lehet az elektronikai eszközökre, az elektromos hálózatra és a műholdakra. A Föld mágneses tere általában eltéríti a töltött részecskéket, de ha a bolygóközi mágneses tér ellentétes irányú, akkor a részecskék a pólusok körül lépnek be a légkörbe, létrehozva a sarki fény jelenségét. Erős déli irányú bolygóközi mágneses tér esetén geomágneses viharok is kialakulhatnak, veszélyeztetve az elektromos infrastruktúrát.
Hatás a Hubble űrtávcsőre
A Nap fokozott aktivitása egy kevésbé nyilvánvaló hatással is jár: "felfújja" a Föld felsőlégkörét, megnövelve a légköri részecskék sűrűségét nagy magasságokban. Ez pedig felgyorsítja az alacsony pályán keringő műholdak, köztük a Hubble fékeződését és pályavesztését.
A Hubble pályamagassága a kezdeti 620 km-ről 2009-re már 570 km-re csökkent, és azóta is folyamatosan süllyed, különösen a napciklus aktív szakaszaiban.
Míg napfoltminimum idején a magasságvesztés hetente alig 0,01 km, addig a maximumnál akár 0,3-0,6 km is lehet, éves szinten több mint 10 km-t téve ki.
A jelenlegi előrejelzések szerint, ha nem avatkozunk be, a Hubble 2026 végére 500 km alá süllyed először pályafutása során. A következő, 26. napciklus csúcsán, 2036-2037 körül jöhet el az utolsó esély a Hubble megmentésére vagy visszanyerésére. Ha akkor sem történik semmi, szinte biztosan nem éli túl a 27. ciklust.
Tanulságok
Az északi fény lenyűgöző látványa könnyen feledteti, hogy az energiával feltöltött, felfúvódott légkör erodálja a műholdak pályáját. Ha nem teszünk valamit, számos értékes eszközt veszíthetünk el idő előtt. Márpedig az irányítatlan visszatérés során keletkező űrszemét komoly veszélyt jelenthet a Föld felszínén.
A Hubble sorsa figyelmeztetés: fel kell készülnünk a fokozott naptevékenység következményeire, és időben kell cselekednünk, ha meg akarjuk őrizni a műholdak és más űreszközök pótolhatatlan tudományos és gyakorlati értékét. Csak a tájékozottság és az előrelátó tervezés segíthet elkerülni a katasztrófát.
(Eredeti cikk: bigthink.com)
