Az ügyfél visszavág

A telefonos ügyintézés legelviselhetetlenebb része, amikor hosszan kell várakozni a kapcsolásra, majd egy automata válaszol. A gép számokkal ellátva felsorolja a választási lehetőségeinket, majd amikor sikerül ezek közül eltalálni a megfelelőt, újabb és újabb felsorolások következnek. Egy internetes szolgáltatás ettől kíméli meg az amerikaiakat. A Bringo segítségével azonnal "élö" ügyintézővel beszélhetünk. A weboldalon szolgáltatási területek alapján lehet kiválasztani, hogy melyik cég ügyfélszolgálatával szeretnénk beszélni. Ezután meg kell adni a telefonszámunkat (csak amerikaival működik), amit a rendszer első alkalommal egy visszahívással ellenőriz. Ha ez sikeres volt, akkor már nincs más dolgunk, mint várni, mikor csörög a telefon. A Bringo a GetHuman adatbázisát használja, amiben megtalálható, hogy a nagy cégek telefonos ügyfélszolgálainál milyen gombnyomásokkal lehet közvetlenül az ügyintézőt elérni. Amikor már nem az automata van a vonal túlsó felén, a Bringo tárcsázza a számunkat és összeköt az ügyintézővel.
Egy ilyen szolgáltatás bizonnyal itthon is nagyon keresett lenne, addig azonban, amíg megvalósul, érdemes megfogadni és kipróbálni a GeHuman oldalain található tanácsokat, hogyan szabaduljunk gyorsan az automatától és érjük el az ügyintézőt. Íme néhány ötlet: nyomjuk meg a 0-t , a 0#-t, a #0-t, a 0*-t vagy a *0-t. Ekkor a legtöbb automata az ügyintézőt kapcsolja. Ha gyorsan egymás után nyomjuk meg többször valamelyik gombot, ez az automata számára hibás választást fog jelenteni és ilyenkor is az ügyintézőhöz kapcsol. Minden bizonnyal idehaza is használható az a trükk, hogy ha felkínálja az automata, akkor válasszunk valamilyen idegen nyelvű ügyintézőt. Magyarországon angol vagy német nyelven jóval kevesebben fordulnak az ügyfélszolgálatokhoz, így hamarabb fognak kapcsolni. Az pedig szinte biztos, hogy az ügyintéző magyarul is tud:-)

Népszerű bejegyzések