In memoriam

Ismét kevesebben lettek eggyel. Ismét csökkent a kézzel fogható információk száma. Egy jól ismert, szeretett és ereje teljében lévő informatikai magazin távozott tragikus hirtelenséggel. A Computer Panoráma nincs többé.

Kereshetjük és foghatjuk a megszűnés okait sok mindenre, a nyomtatott sajtó mélyrepülésére, a csökkenő vásárlóerőre, a sorozatos tulajdonos váltásokra, de ettől még a tény tény marad, a hazai nyomtatott informatikai sajtó és olvasók tízezrei lettek szegényebbek egy újsággal. Egy igen széles számítástechnikai és kommunikációs panorámával.

Az újság megszüntetése még a szerkesztőket, újságírókat is váratlanul érte, így még arra sem volt módjuk, hogy búcsút mondjanak olvasóiknak. Lehet, hogy csak a véletlen műve, talán egy megérzés, de az utolsó és egyben legutolsó szám címlapján már a szürke és fekete színek domináltak. Pedig jó lett volna elbúcsúzni az olvasóktól, akik hűségesen kitartottak a lap mellett, talán azt értékelve, hogy mindig korrekt és friss információkat találtak benne, amelyek gyakran megelőztek minden más hazai nyomtatott kiadványt.

Egy évtizeddel ezelőtt még alig volt Magyarországon internet, a CP-ben már állandó rovat foglalkozott a világhálóval. Amint bekerültek az országba az első számítógépes CD lemezek, már részletes ismertetők jelenetek meg a multimédia programokról. Azután jöttek a digitális fényképezőgépek, a mobiltelefonok, a hordozható számítógépek és egyre többen voltak kíváncsiak az újságra.

A tavaly éppen nagykorúvá vált lap nem csak az információkkal járt vetélytársai előtt. A Computer Panoráma adott először olvasóinak egy újság számhoz több CD-t , majd DVD-t. Éppen hogy csak megjelentek a DVD videók, a CP olvasói már minden hónapban egy sikerfilmmel együtt kapták a lapot. Igaz, hogy a CP informatikai magazin volt, készítői mindig ügyeltek ara, hogy egyben családi lap is legyen. Sohasem hiányoztak belőle a fiatal korosztálynak szánt anyagok, játék- és oktató program ismertetők vagy a lemezmellékleten a mesefilmek.

A CP nemcsak a családoknak szólt, hanem maga is egy nagy család volt. Testvérei, a Windows Panoráma, CD Panoráma, Mobil Világ és még sorolhatnánk, sikerességük ellenére, már korábban távoztak. Most a Computer Panoráma is követi őket és csak azt remélhetjük, hogy az olvasók emlékezetében még sokáig fog élni a magazin, és egykori készítőin keresztül más nyomtatott vagy onlne kiadványokban reinkarnálódik.

Computer Panoráma, élt XVIII évfolyamot és 12 számot.

Népszerű bejegyzések