Ha egy PC-t többen használnak, általában jelszavas belépéssel védik beállításaikat, adataikat. Ez a védelem azonban gyakorlatilag semmit sem ér, segédprogram nélkül is bárki megváltoztathatja, törölheti azt.
A módszer bemutatásával nem szeretnénk mindenkiből hackert faragni, csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy mennyire sebezhető ez a “biztonsági” megodás.
Tételezzük fel, hogy saját jelszavunk nem jut eszünkbe vagy egy családtagunk kért meg, hogy segítünk kitörölni, megváltoztatni elfelejtett jelszavát.
A művelethez nincs szükség semmilyen segédprogramra, a Windows parancssorát fogjuk csak használni. A parancssori ablakot több módon is elindíthatjuk, talán a legegyszerűbb ha a Start menü Futtatás/Run ablakába beírjuk:
cmd
A megnyíló ablakban karakteres felületen írhatjuk be az utasításokat. Első lépésként nézzük meg, milyen felhasználó nevek léteznek az adott számítógépen. Ehhez írjuk be:
Net User
Válaszul egy listát kapunk, ami tartalmazza a PC-n definiált felhasználók neveit. Például: Administrator, Guest, Pisti, Andras, Kati
Esetünkben Kati felejtette el a jelszavát, az övét szeretnénk megváltoztatni. Ha beírjuk a
Net User Kati
utasítást, akkor egy részletes felsorolást kapunk a Kati felhasználónévhez tartozó paraméterekről. Erre a lépésre a jelszó megváltoztatása szempontjából nincs szükség, azonban akit érdekel, sok információt megtudhat belőle. A jelszó megváltoztatásához adjuk ki a következő utasítást:
Net User Kati *
Ekkor azonnal megjelenik a kérdés, hogy adjuk meg a kívánt jelszót, majd a biztonság kedvéért ismételjük meg. Ettől a pillanattól már az új jelszó lesz érvényes, vagy ha csak Enter ütöttünk, akkor a Kati nevű felhasználó jelszó nélkül is be fog tudni lépni.


Ha valakinek fizikai hozzáférése van a géphez, akkor nincs értelme biztonságról beszélni. A trükk egyébként hasznos, köszi :)
VálaszTörlésEzek hasznos dolgok, amiket írtál, de én ezt messze nem nevezném "jekszó feltörésnek". Az ilyen típusú "hackelést" még a sokkal biztonságosabb Linux is megengedi a root-nak. Gondolom itt is csak a Rendszergazda teheti ezt meg.
VálaszTörlésnekem az lenne a kérdésem hogy nem lehet valahogy azt megcsinálni hogy csak megnézem hogy mi kód és nem változatom meg? (nem probléma az ha cska a redszergazda vindózban lehet megcsinálni mert néha napján 1x 2x be tudok lépni oda is)
VálaszTörlésf
TörlésEzigen. Ennyira gagyi lenne a Windows vedelme? Es akkor meg arrol papolunk, hogy adjunk biztonsagos jelszavakat: http://www.weblap.ro/milyen-a-jo-jelszo
VálaszTörlésvalaki tudna nekem segíteni. nem tudok belépni a windows, vagyis még a start se jön be, mert a testvérem megváltoztatta gépen a jelszót és amikor beírta valószinű rossz jelszót adott meg, mert nem fogadja el azt amit én beírok és a hülyesége miatt a tételiem úsznka el, amin órákat dolgoztam. hoy lehet feltörni a jeészót vagy valahogy bejutni? nem akarok hackerkedni csak kellennek a tételeim,mert nayon sokat szenvedtem velük. köszönöm a segítséget, valaki el tudná küldenie a nike0203@citromail.hu a segítséget
VálaszTörlésKipróbáltam a céges gépen! NEM MŰKÖDIK!!!!!!
VálaszTörlésA sajáton viszont IGEN! Szóval nem ilyen egyszerű ez!!!!!!! Mind a két rendszer 32 bites XP SP3!
Szóval sántít!
ez naon kafa müködik
VálaszTörlésnekem azt írta ki hogy a hozzáférés megtagadva...
VálaszTörlésIlyenkor mit lehet tenni?
valaki mondja meg hogy tudom bekapcsolni a nootbookomat mert elfelejtettem a passwordot
VálaszTörlésazt irja ki hogy 5. számu rendszerhiba hozzáférés megtagadva
VálaszTörlésmit tegyek?
VálaszTörlésNekem is azt írja 5. számú rendszerhiba hozzáférés megtagadva
VálaszTörlésNekem az a bajom, hogy újratelepítést követően, anélkül hogy bármikor is megadtam volna jelszót, a telepítés végén nem enged be, az én nevem(amit megadtam felhasználó névként) szerepel, de jelszót kér, és sehogy nem tudok belépni, így a start-ot sem tudom elérni.Ilynkor mit lehet csinálni?
VálaszTörlésAhh...jaj.azért irja ki hogy hozzáférés megtagadva, mert nem vagy administrator módban, nincs jogosultságod a user-ek megtekintéséhez, módosításához.
VálaszTörléswindows 7-nél ezt megleht csinálni én ott próbáltam ki de azt írja h 5-ösz számú rendszerhiba:(
VálaszTörlésÉn ha beirom, h Net User akkor azt yrja, h [ a megadott nevet (User) nem ismer fel a rendszer] miért van ez? 64 bites vistám van!
VálaszTörlésAkkor most meg lehet csinálni a windows 7-nél, vagy nem?
VálaszTörlésöreg
Hát ezt csak Rendszergazdák tudják megcsinálni....
VálaszTörlésSzóval ez szinte semmi.
De egy Linux-al már simán megtehető szinte bármi!
Na csáó:D
Nekem azt írja ki: "Hozzáférés megtagadva"
VálaszTörlésNekem az a kérdésem, hogy skype felhasználóhoz a jelszót hogyan lehet feltörni.
VálaszTörlésEz azért kellene, mert egy haveromat meg szeretnék tréfálni....
Nekem amikor kéri a jelszót, akkor nem enged beírni 1 betűt sem. Miért van ez?
VálaszTörlésHello!
VálaszTörlésElfelejtettem a rendszergazdai jelszavamat, és nem tudok bizonyos dolgokat megváltoztatni a gépemen. Még a három gombos újraindítást sem. Kipróbáltam a parancssoros kódfeltörést, de nem enged új jelszót beírni. Ha csak entert ütök, ugyanúgy nem enged belépni bizonyos helyekre, mert azt írja, hogy a jelszó megadása kötelező, üresen nem maradhat.
A NET USER parancs lecseréli a jelszót és nem feltöri! Rendszergazdai jogosultság kell hozzá. Hogy más user jelszavát lecerélje, ahhoz rendszergazdiként kell futtatni a Parancssort.
VálaszTörlésHeló és ha csak simán entert nyomok a jelszó megváltoztatásánál és bejelentkezéskor ha beirom a jelszór akorisbelép és akors ha nem?
VálaszTörlésomg nem értem, hogy mit nem lehet ezen érteni az egész egy biztonsági rés amit rendszergazda/administrator módban tudsz elérni példa hogy megértsd: van egy gép külön fiókok anyu tesó te. tesó megváltoztatta anyu jelszavát anyu téged szid hogy csináld meg. Ha te telepítetted az oprendszert mert nem vagy lámi és nem szervizben csináltattad akkor biza a dos parancs sort futtatod rendszergazdaként (ha nem vagy biztos hogy admin jogaid vannak jobb klikk az ikonjára és futtatás mint...)és akkor már menni fog ha nem írsz be semmit a jelszó helyére akkor magyarul értelmezve NINCS jelszó.
VálaszTörlésA probléma egyszerű egyeseknél, egyszerűen nincs jogod jelszóváltáshoz, vagy nem vagy Rendszergazda!
VálaszTörlésbocsi hogy megkérdezem de nekem nem sikerül
VálaszTörlésnem ir be betüket és azt irja hogy a hozzáférés megtagadva
kérlek segíts
Sziasztok nekem az lenne a kérdésem hogy a futtatás ablakot hogyan tudnám meg nagyobbítani mert nagyon kicsi! Ha tudjátok itt az email címem: molnar.david97@freemail.hu
VálaszTörlésna kösszi ez nekem sikerült VENDÉG fiókba
VálaszTörlésKÖSSZI
most a szenyó bátyám meg kapja a magájét!!
XDXD
HALJÁTOK EZ TÉNYLEG MŰKÖDIK
VálaszTörlésés én VENDÉG fiókkal csináltam
nem kell semmit se csinálni csak be írod Net User kiírja mi a valósneve a rendszergazdának és beírod Net User (a profil) *
nálam bátyám ez
Net User User *
és meg adod a jelszót
ezt neked szenyó bratyó!
köszönöm szépen a segítséget!
Windows7 - MŰKÖDIK !!!
VálaszTörlésvolt két fiókom elfelejtettem a jelszót.
jelszavas fiók belép.
Kellékek !!! futtatás rendszergazdaként !!!! parancssor
és a fentiek követése
Entert nyomtam kétszer és kitörölte az elfelejtett jelszót !
MŰKÖDIK !!! WIN 7 ben is
VálaszTörlésvigyázz a cmd futtatása rendszergazdaként
ez valóban elég gyengusz. eleve rendszergazdának kell lenni hozzá, ha meg az vagy, egynél egyszerűbben, a grafikus felületen is simán meg lehet változtatni a userek jelszavát...
VálaszTörlésszia.nem tudok az oldalamra fölepni,beirom a felhasználo nevet de a jesot nem fogadja el,rá méntem"elfelejteted e jelszavad"kitöltöm a karaktért,mad kiad égy ujabb oldalt kéri a félhasz.nevet ha eszt beirom vissza ugrik ahonan elkeztem,és kezdhetem elöröl az egészet.
VálaszTörlésez az ötlet nagyon jó és hasznos kösz h felraktad (=
VálaszTörlés"..nevű felhasználó jelszó nélkül is be fog tudni lépni." Ez azt jelenti, hogy most jelszó nélkül meg jelszóval is be lehet lépni? (nem kötekedésből mondom) nagyon fontos lenne, hogy válaszoljatok! Én nem hacker vagyok, hanem előlem jelszavazták le a közös gépet -.-
VálaszTörlésNekem is le van jelszavazva és ennél a módszernél azt hozza ki hogy 5. számu rendszerhiba és nem enged belépni. innen is le vagyo ktiltva. sajnos apám informatikus ...
VálaszTörlésSziasztok! Bizonyos dolgokat nem tudok telepíteni, mert rendszergazda kell hozzá. Viszont a fiókom szerint rszg. jogokkal rendelkezem. Mi lehet a probléma?
VálaszTörlésElőre is köszi a választ.
A módszer csak akkor működik ha nekünk is rendszergazda jogosultságunk van. Csak ezt az elején elfelejtették megemlíteni. Különben lekorlátoz az ablak és nem tudunk mit kezdeni vele.
VálaszTörlésNekem mükszik de nekem csak megnézni kéne a jelszót nem megváltoztatni...
VálaszTörlésA suligépemen akartam vmit telepíteni, de ha megváltoztatnám a rendzsergazda jelszavát az durva lenne...
Vki tud Segíteni?
Sziasztok elfelejtettem a rendszergazdai jelszavam nem tudnátok segíteni nekem?
VálaszTörlésSemmijen frissités nem jön le mer a rendszergazda megtagadja!
Segítsetek! jelszóval védem a gépem a munkahelyemen, de valaki mégis hozzáfér, mert kikapcsolom, ha nem dolgozok és ha beindítom a legutóbbi dokumentum nem az amin én dolgoztam.Elvileg senkinek sem lehet a másik gépéhez hozzáférni? Olvastam a 3 gombos okosságról, az működik jelszó esetén. Mit tegyek, hogy az a mániákus ne férjen az adataimhoz???
VálaszTörlésHogy lehet csak a jelszót megtudni nem pedig lecserélni?
VálaszTörlésHali. Köszi a leírást. Van egy kis bajom akár mit próbálok azt írja h "5. rendszer hiba" "A hozzáférés megtagadva."
VálaszTörlésMár nagyon idegesít... én nekem nem a bátyám és nem is anyám rakott jelszót a gépre. Ha nem volt kolesztársam vissza akart vágni vmivel. leleste a rendszergazda jelszavát és átírta azt.
Egy szállodai gépnél vagyok és egy játékot akarok felrakni de nem tudom hozzá felrakni a winrar-t a winzip-et se a daemon tools-t se mert nincs engedélyem. Csak a Rendszergazdában lehet engedélyt adni de nem tudom a hozzá tartozó jelszót. Jelszóemlékeztetőnek egy h betű van kirakva. Éss a parancssornál a Net User Guest parancsnál azt írja hogy 5. számú rendszerhiba történt, hozzáférés megtagadva. A Net Users Guest* parancsnál pedig nem jön be a kérdés h mi legyen az új jelszó. Mit csináljak?
VálaszTörlésnálam is működik
VálaszTörlésnekem amikor kijön h "Type a password for the user" akkor nem tudom(nem engedi) beírni a jelszót........mi lehet a baj?
VálaszTörléshellosztok.
VálaszTörlésegy kicsike segitség kéne mert nekem vista inspirate van a gépen és nincsen olyan a start menübe hogy futtatás.
akor holl keresem?
ird be a keresobe az mindenkepp kidobja
VálaszTörléshali mindenkinek azt hogyan tudom megcsinálni, hogy ne új jelszót adjak meg futtatás cmd-nél hanem a jelszót mutassa meg?
VálaszTörlésannak an évtelennek aki aug3. án irta hogy nem müködik válasznak:
VálaszTörlésMert ha nem vagy rendszergazda a számitogépen csak egy sima felhasználó nincs jogosultságod parancssorbol megváltoztatni a rendszergazda jelszavát. Ajánlom kérd meg őt hogy tegyen rendszergazdává vagy szerezz be boot lemezt ;)
... és a megadott parancsok semmit sem érnek, ha olyan Policy-t használsz, amiben definiálva van, hogy csak a rendszer adminisztrátor, vagy a saját felhasználó változtathatja meg.
VálaszTörlésAmúgy meg a windows-n belül, mindig az a beállítás szerepel, hogy bárki változtatja.
Szóval, ha nem értesz hozzá, akkor először informálódj a biztonsági beállításokról, azután játszd el, hogy hacker vagy!
Az otthoni gépen felesleges tesztelni, mert tudod a beállításokat, ami röviden jellemeze: NINCS BEÁLLÍTÁS!
Szevasztok nekem azt írja 5. számú rendeszerhiba:S
VálaszTörlés,,valaki tudna nekem segíteni. nem tudok belépni a windows, vagyis még a start se jön be, mert a testvérem megváltoztatta gépen a jelszót és amikor beírta valószinű rossz jelszót adott meg, mert nem fogadja el azt amit én beírok és a hülyesége miatt a tételiem úsznka el, amin órákat dolgoztam. hoy lehet feltörni a jeészót vagy valahogy bejutni? nem akarok hackerkedni csak kellennek a tételeim,mert nayon sokat szenvedtem velük. köszönöm a segítséget, valaki el tudná küldenie a nike0203@citromail.hu a segítséget" nekem is ugyanez a problémám. nagyon megköszönném, ha valaki tudna segíteni. a katica_lili@citromail.hu-ra küldjetek valamit, légyszi
VálaszTörléskeygyuk ott hogy ez amit leirt vki ez nem er semmit mert kiprobaltam azt csak akkor hasznalhatod ezt ha rendszergazda vagy alabbol tehat pl korlatozott felhasznalobol ez nem er semmit mert csak ``5.szamu rendszer hiba``t fog irni mert ``A Hozza feres le van tiltva``
VálaszTörlésÉn odaáig jutok el, hogy kéri az új jelszót de semmit nem enged beírni.
VálaszTörlésHa valaki tud megoldást kérem válaszoljon!