Az USA nem engedi megregulázni az internetet


Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Finnország, Spanyolország, Olaszország, Szerbia – néhány ország azok közül, akik nem írják alá az egyezményt Dubajban.

„El sem tudom képzelni, miért nem írták alá” – adott hangot meglepetésének Hamadoun Touré, a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) főtitkára, miután egy főként nyugati országokból álló koalíció tagjai, élükön az Egyesült Államokkal tegnap este bejelentették, hogy nem írják alá a Dubajban rendezett, történelminek szánt világkonferencia zárásaként az ITU által készített új távközlési világegyezményt.

Az ITU tervezete sok kritikát kiváltott, főként azért, mert centralizáltabbá és állami szinten szigorúbban felügyeltté tenné az internet ellenőrzését. A tervek szerint több kontrollszerepet is kivennének a főként amerikai székhelyű szervezetek kezéből, és egyrészt még létrehozandó nemzetközi szervezetek kezébe, másrészt nemzeti hatáskörbe utalnának bizonyos feladatokat. Az ellenállás vezetői természetesen az USA kormányzati és ipari szereplői, akik tegnap kijelentették, hogy ők ugyan kompromisszumképesek, viszont nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a jelenlegi többszereplős irányítási modellt felváltsák az ITU teljesen más alapokon nyugvó, a centralizációt előtérbe helyező modelljével.

Az ITU vezetői tagadják ezeket a vádakat, szerintük az amerikaiak (és a hozzájuk csatlakozók) egyszerűen nem értik az új egyezmény szövegét, amelyben az ITU szerint csak technikai megoldások szerepelnek, politikaiak nem, és teljesen alaptalan például a szólásszabadság miatt aggódni. Touré azt is kijelentette, hogy az egyezmény alá nem írása komoly károkat fog okozni a felhasználóknak, és különösen az internetes infrastruktúrával kevéssé ellátott fejlődő országok járnak majd rosszul.

Formailag a 2015 január 1-jén életbe lépő szerződést elfogadják ugyan – a 152 résztvevő országból körülbelül 140-en aláírják –, ám az világos, hogy az egyezmény az Egyesült Államok támogatása nélkül csak „írott malaszt”.

by Melitta

Népszerű bejegyzések