Robogó doboz


Arról még nincsenek hírek, hogy mennyire kényelmes 120 kilométeren keresztül egy dobozon ülni, az azonban biztos, hogy a Boxx névre keresztelt elektromos robogóval akár ilyen távolságot is meg lehet tenni. Idén még csak néhány mintapéldányt lehet megvásárolni, de az interneten már összeállíthatjuk és megrendelhetjük a saját ízlésünknek és pénztárcánknak megfelelő változatot.

A mindössze 55 kilogrammos, összkerékhajtású jármű tervezésénél nem a szépség volt az elsődleges szempont, ellenben a szokatlan megjelenésű robogóban minden hi-tech, a LED világítástól kezdve, az ABS-en keresztül a fedélzeti számítógépig. Ez utóbbi vezérli az optimális energiafelhasználást. Ez az elektromos járműveknél döntő fontosságú, mert senki sem szeret lassan haladni és közben gyakran megállni az akkumulátort tölteni. A teljes feltöltés az alapváltozatnál négy órát vesz igénybe, de létezik gyorstöltős kivitel is, amelyikkel egy óra múlva már ismét roboghatunk. Az egyszemélyes  Boxx akár óránkénti 60 kilométeres sebességre is képes, igaz nem az energiatakarékos, úgynevezett ECO módban.

És hogy mindez mennyibe kerül? Az előrendeléseknél 4000 dolláros irányár szerepel, de az extra kiegészítőkkel szerelt változat ára elérheti a 6000 dollárt is.

Népszerű bejegyzések