Szentkirályit importál Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia Szentkirályi ásványvizet importál
Az Arab-Magyar Gazdasági Fórum közreműködésével megszületett az első exkluzív megállapodás

2013. január 31., Budapest-Szentkirály – A Szentkirályi Ásványvíz Kft. együttműködési megállapodást írt alá egy szaúd-arábiai befektetői csoporttal ma a Vidékfejlesztési Minisztériumban, Budai Gyula parlamenti államtitkár jelenlétében. Az első szaúdi megrendelés 10 konténer Szentkirályi szénsavmentes ásványvízre szól. A prémium kategóriás magyar terméket az arab ország 5 csillagos szállodáiban, helyi szupermarketeiben és repülők fedélzetén értékesíti majd, kizárólagos joggal. A cég a Közel-Keletre 2013-ban 1 millió liter ásványvíz szállítását tervezi, amelynek nagy része várhatóan Szaúd-Arábiába fog eljutni.

A Magyar Kormány 2011 őszén felvette a kapcsolatot a keleti nyitás jegyében és a gazdasági élet fellendítése érdekében Szaúd-Arábiával, és létrehozta az Arab-Magyar Gazdasági Fórumot. A kormányfő által vezetett, 2011. októberi rijádi, üzletember-találkozókon Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos-ügyvezetője a delegáció tagjaként vett részt. Majd ezt követően a tulajdonos-ügyvezető tavaly szeptemberben fogadta a potenciális befektetői csoportot szentkirályi üzemében. Ezen alkalmakat követően kezdődtek meg a tárgyalások a Szentkirályi ásványvíz szaúd-arábiai importjáról.

Folyamatos egyeztetések és a komoly előkészítő munka után megszületett az első együttműködési és egyben jelentős üzleti megállapodás, amelyet a Szentkirályival kötött az arab ország: az első 10 konténer Szentkirályi szénsavmentes ásványvízre megérkezett a szaúdi megrendelés. A prémium kategóriás magyar terméket Szaúd-Arábia 5 csillagos szállodáiban, szupermarketekben és repülők fedélzetén értékesítik, kizárólagos joggal. A jelenlegi szállítmány március első hetében indul és további megrendelések is kilátásban vannak.

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. a közelmúltban kezdte exportálni a Szent Márton-szigetre és Panamába termékeit, így jelenleg már 45 országba szállít ásványvizet, és abból készült üdítőket, gyermekpezsgőket. A márka az arab országok közül eddig is jelen volt Kuvaitban, az Egyesült Arab Emirátusokban, Bahrainben és most Szaúd-Arábia is az export piacok közé került. A cég a Közel-Keletre 2013-ban 1 millió liter ásványvíz értékesítését tervezi, amelynek nagy részét Szaúd-Arábiába szánják. Az arab országok lakóinak jelentős része a tengervízből kinyert, tisztított, sótlanított vizet fogyaszt – ez az arány Szaúd-Arábiában 70%. Ám egyre nagyobb teret hódítanak az Európából érkező prémium kategóriás ásványvizek, évről-évre nő az ilyen jellegű import termékek mennyisége. 

Az ásványvízgyártó társaság kapacitása a folyamatos beruházásoknak köszönhetően 2013-ban eléri az évi 500 millió litert. Az értékesítés döntő részét a belföldi eladások jelentik, de egyre nő az export is: 2012-ben kétszer annyit szállítottak külföldre, mint az azt megelőző évben. A Szentkirályi ásványvíz és az abból készült termékek exportja a teljes éves árbevétel 12,5 %-át tette ki tavaly.

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. és a szaúdi befektetési csoport képviselője ma a Vidékfejlesztési Minisztériumban írta alá megállapodását Budai Gyula parlamenti államtitkár jelenlétében és támogatásával. Ez az együttműködés a Magyar Kormány által 2011-ben indított Arab-Magyar Gazdasági Fórum közreműködésével jött létre. Ezzel a Szentkirályi az első olyan magyar vállalkozás, amelyik ilyen formában kötött exkluzív üzleti megállapodást a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősítése érdekében. 

Népszerű bejegyzések