Új internetes folyóirat indul Szlávtextus címmel

 
Új internetes folyóirat indul Szlávtextus címmel
 
Ezentúl még többet tudhatunk meg a lengyel irodalom jelenlegi helyzetéről a Szlávtextus című új internetes oldalnak köszönhetően. A portál arra tesz kísérletet, hogy összesen tizenkét szláv nép kultúrájáról, kortárs irodalmáról nyújtson átfogó körképet a közelmúltban magyarul is megjelent szépirodalmi művekből közölt részletek, irodalomkritikák, esszék és tanulmányok által. Ezenkívül folyamatosan tájékoztat majd a különböző szláv vonatkozású érdekességekről, aktualitásokról: könyvbemutatókról, kerekasztal beszélgetésekről, valamint egyéb kulturális programokról.
A független kezdeményezés partnerei a Lengyel Intézet, a Cseh Centrum, és az Orosz Kulturális Központ, továbbá könyvkiadók, nyomtatott és elektronikus irodalmi folyóiratok.

 A Szlávtextus szerkesztőinek ajánlása:
 
Újonnan létrejött internetes folyóiratunkkal hármas célt tűztünk magunk elé. Először is szeretnénk a Magyarországon megjelent kortárs szláv irodalmi művek gyűjteményét eljuttatni a magyar olvasókhoz – legyen szó könyvekről, vagy akár rövidebb írásokról; de természetesen nem maradhatnak el az irodalomkritikák, esszék, tanulmányok, valamint a szerzőkkel készült interjúk sem. Másrészt fontosnak tartjuk, hogy a magyar közönség értesüljön a szláv irodalmi újdonságokról, történjenek azok Magyarországon vagy az „anyaországban". Ezért folyamatosan tájékoztatunk a különböző aktualitásokról, megjelenésekről, könyvbemutatókról, kerekasztal beszélgetésekről, egyéb programokról. Emellett arra is igyekszünk hangsúlyt fektetni, hogy az érdeklődők ne csak az irodalmi élet újdonságairól szerezzenek tudomást, hanem minden más kulturális eseményről, hírről is. Így – annak ellenére, hogy az irodalom áll a középpontban – oldalunkon az olvasók folyamatosan találhatnak szláv filmekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, fesztiválokkal és más kulturális eseményekkel kapcsolatos információkat. Harmadik célunk ugyan kevésbé konkrét, viszont annál lényegesebb. Azzal, hogy a Szláv TeXtus egyszerre foglalkozik tizenkét szláv nép – belarusz, bosnyák, bolgár, cseh, horvát, lengyel, macedón, orosz, szerb, szlovák, szlovén, ukrán – irodalmával, szeretnénk legalább részben megszüntetni olyan, leginkább területi felosztásra vonatkozó berögződéseket, mint a nyugati, keleti, déli szláv felosztás, a Balkán vagy Közép-Európa. A szerkesztők mind a fiatal szlavista generáció képviselői. Honlapunk emellett szeretne teret biztosítani mindenkinek, aki a szláv irodalmakkal foglalkozik, műfordításaikat, tanulmányaikat, esszéiket, recenzióikat az oldalon feltüntetett e-mail címre várjuk. Oldalunkat a magyarországi szláv kulturális intézetekkel és a szláv irodalommal foglalkozó kiadókkal, kulturális folyóiratokkal közreműködve hoztuk létre. Honlapunk jelenleg feltöltés alatt áll, de www.szlavtextus.blog.hu címünkön bizonyos tartalmak már elérhetők, és napról-napra bővülünk!
 
 
 
Szerkesztők:
Németh Orsolya-főszerkesztő, belarusz, lengyel, ukrán
Hanzelik Gábor-cseh
Karaba Márta Alexandra-lengyel
Nicheva Stefka-bolgár
Pócsföldi József-szlovák
Szirmay Katalin-orosz
Várkonyi Alma-szlovén
Vas Viktória-belarusz, lengyel
Walkó Ádám-bosnyák, horvát, macedón, szerb
Zöldy Áron-lengyel
Fáth Eszter-lengyel
 
 

Népszerű bejegyzések