A kormány döntött a Lechner Lajos Tudásközpont létrehozásáról

Lechner Lajos
A Kormány az építésügy és az örökségvédelem átfogó újjászervezési programja utolsó lépéseként új háttérszervezet létrehozásáról döntött. Az új intézmény – teljes nevén Lechner Lajos Tudásközpont, Területi, Építésügyi, Örökségvédelmi és Informatikai Nonprofit Kft. –területfejlesztési és -rendezési, valamint építésügyi és műemlékvédelmi közfeladatokat lát el a jövőben.
A Tudásközpont nevét Lechner Lajos (1833-1897) magyar építészmérnökről kapta, aki kora egyik legkiválóbb várostervező mérnökeként nagy részt vállalt Budapest első általános rendezési tervének előkészítésében. Lechner tervezte az Andrássy utat, és az építkezés kivitelezésére alapított vállalat vezérigazgatójaként részt vett annak megvalósításában. Az 1879-es szegedi nagy árvízkatasztrófa után Lechner Lajos készítette az elpusztult város újjáépítési terveit, amelyek nyomán korszerű város épült a Tisza partján. Lechner Lajos 1885-től az Országház építésének főellenőreként dolgozott.

A Lechner Lajosról elnevezett Tudásközpont felett a szakmai felügyeletet és a tulajdonosi jogokat a belügyminiszter gyakorolja.

Az elfogadott kormányrendelet hatályba lépését követően a Tudásközpont feladatai közé tartozik majd az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ, valamint az Országos Építésügyi Nyilvántartás működtetése, fenntartása és fejlesztése. A Tudásközpont kezeli a továbbiakban a területrendezéssel, a településfejlesztéssel és -rendezéssel összefüggő dokumentációkat, ennek keretében többek között vezeti az Országos Rendezési Tervkatasztert is, üzemelteti az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszert, és ellátja a tervkataszter nyilvántartási, adatszolgáltatási feladatait.

Az új szervezet 2013. július 1-jével átveszi a régészeti lelőhelyekkel, műemlékekkel kapcsolatos örökségvédelmi nyilvántartás és kutatás, valamint a védetté nyilvánítások tudományos előkészítésének örökségvédelmi feladatait is.

Ezzel a Tudásközpont jelentős tervtári és dokumentum állomány kezelőjévé válik, és több térinformatikai alapon működő nyilvántartás, a tervezők és kivitelezők tájékoztatását szolgáló e-építés honlap, és az elektronikus építésügyi hatósági ügyintézés egységes bázisa lesz.

Népszerű bejegyzések