Földtörvény egyeztetés a vidékfejlesztési miniszterrel


Civil szervezetek véleményezték a földforgalmi törvényhez benyújtott módosító javaslatokat, amely állásfoglaláshoz már 168 szervezet csatlakozott. Nyilatkozatukban a szervezetek felhívták a figyelmet arra, hogy a földforgalmi törvény a jelenleg beterjesztett formájában a nagybirtok rendszert erősítené hazánkban, ami ellentétes a kormány hivatalos agrárprogramjával. A nyilatkozatot aláírók által támogatott módosításokkal azonban a tervezet elfogadható lehet.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter március 5-ére megbeszélésre hívta a kezdeményező szervezetek képviselőit. A hét kezdeményező szervezet (CSEMETE Egyesület, Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, Magyar Biokultúra Szövetség, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Magyar Természetvédők Szövetsége, Szövetség az Élő Tiszáért, Szülőföld Mozgalom) üdvözli a miniszter meghívását és részt vesz a találkozón. Emellett a parlamenti pártok is megkeresték a kezdeményezőket, amely meghívásoknak a közeljövőben szintén eleget kívánnak tenni.
A szervezetek feltétlenül fontosnak tartják, hogy a készülő, földdel kapcsolatos szabályozás a Nemzeti Vidékstratégiára épüljön és ebben felajánlják segítségüket a kormánynak és a parlamenti pártoknak.

Népszerű bejegyzések