Öt éven belül duplázódhatna a hazai szoftver export
Az IVSZ stratégiai megállapodás megkötésére kéri a kormányt a legnagyobb magyar hozzáadott értéket előállító 180 milliárdos szektorral
A hazai IKT szektor 20 000 vállalkozása 80 000 embernek ad munkát szállítói oldalon. A vevői oldali informatikai munkahelyekkel illetve a számítástechnikai gyártó munkahelyekkel együtt több, mint 150 000 főt foglalkoztat, így a szektorban foglalkoztatottak aránya alapján Magyarország a harmadik helyen áll az Európai Unióban. Az IKT szektor a gazdaság egyik legnagyobb hozzáadott értéket teremtő ágazata – közel 10 milliárd eurós nettó árbevétel mellett több mint 1 milliárd euró adót fizet be a magyar költségvetésbe.
Laufer Tamás, Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalatok Szövetsége (IVSZ) elnöke szerint megfelelő fejlesztéspolitikai és exportprogram segítségével a 180 milliárd forintos magyar szoftver export piac öt év alatt megduplázható lenne, sőt 2025-ig a teljes IKT szektor duplázhatna. Magyarország kormánya egy stratégiai megállapodás keretében hatékonyan ösztönözhetné a hazai szoftver export növekedését, ami a lehető legkisebb ráfordítással járulhatna hozzá a teljes magyar – 70 milliárd eurós – exportra vonatkozó duplázási tervei sikeréhez.
