A kérdezés technikái: tárlatvezetés, közönségtalálkozó és a spanyol Kerouac a Műcsarnokban!


Kedden Nagy Zsófia festőművész vár minden korosztályt közös alkotásra és beszélgetésre. Szerdán Veiszer Alinda beszélget a spanyol Kerouac-kal – Ignacio Martínez de Pisón a XX. Budapesti Nemzetközi Fesztivál alkalmából érkezik Magyarországra. Szombat délután a Derkovits – most kiállítás művészei tartanak különleges, közös tárlatvezetést Készman József kurátorral. Mindazok pedig, akik önkéntesként vesznek részt a Városliget megszépítésében a Föld Napján, a hétvégén ingyen látogathatják mindkét kiállításunkat.
2013. április 16., kedd 16.30
KÉRDEZZ-FELELEK
Közönségtalálkozó gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek
Műcsarnok kiállítótér

Három héten keresztül kedd délután a Derkovits – most kiállítás egy-egy alkotójával találkozhatnak a programra ellátogató gyerekek, fiatalok, felnőttek. Másfél órán keresztül közösen alkothatnak és beszélgethetnek a meghívott művészekkel.
Első alkalommal Nagy Zsófia festőművész a vendégünk.
Következő alkalmak:
2013. április 23., 16.30 – Meghívott művész: Orbán Gergely Kristóf
2013. május 7.
, 16.30 – Meghívott művész: Soós Katalin
Nagy Zsófia: Cím nélkül, 2012
Részvételi szándékukat kérjük, előre jelezzék a mohai.agnes@mucsarnok.hu e-mail címen.
A program belépőjegy megváltásával ingyenes.
2013. április 17., szerda 17 óra
Ignacio Martínez de Pisón: MELLÉKUTAKON
Beszélgetés a szerzővel a XX. Budapesti Nemzetközi Fesztivál alkalmából
Műcsarnok Kávézó
Ignacio Martínez de Pisón Mellékutakon című regényének megjelenése alkalmából Veiszer Alinda beszélget a szerzővel és a könyv fordító-kiadójával, Pávai Patak Mártával.
Hol megindítóan szép, hol kissé kesernyés tónusú ez a regény, visszafogottan lírai, és persze a humor sem hiányozhat belőle. Pontos kép a Franco-rendszer bukását közvetlenül megelőző időszak spanyol társadalmáról, egy kamasz fiú szemével nézve.
„Vonzó elegye a pikareszk krónikának, donquijotés kalandnak, fejlődésregénynek, road movie-s élménynek" (Ignacio Echevarría, El País).
Ignacio Martínez de Pisón.
Ignacio Martínez de Pisón 1960-ban Zaragozában született, szülővárosa egyetemén szerzett spanyol, Barcelonában pedig,  ahol 1982-től él, olasz filológusi diplomát. Legfőbb műfaja a regény és az elbeszélés, de írt filmforgatókönyvet is az 1997-ben, Emilio Martínez Lázaro spanyol rendező által a Mellékutakon című regényéből készített játékfilmhez is, melyért a legjobb forgatókönyv adaptáció kategóriában nevezték a Goya-díjra. 2003-ban a francia Manuel Poirier ismét megfilmesítette ezt a regényét, Chemins de traverse (Egymást keresztező utak) címmel.
Regényeit tucatnyi nyelvre lefordították.

A program ingyenes.
2013. április 20., szombat 15 óra
Kérdezd a Művészt!
Tárlatvezetés Készman József kurátor és a kiállító művészek részvételével
Műcsarnok kiállítótér
Művészeti kérdésekben, műalkotások ismertetésében ki lehetne autentikusabb, mint maga az alkotó? Ennek ellenére a képzőművészek többnyire nem szívesen vállalkoznak a közvetlen párbeszédre, mert úgy érzik, ez nem az ő feladatuk. Érthető módon szeretnék elkerülni a „Mit akart ezzel a művész?"-típusú kérdéseket. Ugyanakkor a művek közvetítésének a látogatók által leginkább kedvelt formája a művészekkel történő személyes dialógus. Ezt szeretnénk most megteremteni 25 alkotó segítségével: a Derkovits-mostkiállításon a kurátor bevezetőjét követően az ösztöndíjasok saját munkáik mellett állva várják az érdeklődő kérdéseket, észrevételeket, visszajelzéseket.
    Borsos Lőrinc: Kívül-belül tágas c munkájának felhasználásával
    plakát/print, 300x400 cm, 2013 (fotó: Kovács Alida)
A program belépőjegy megváltásával ingyenes.
2013. április 20., szombat 16-18 óra
Gyűrd össze a kiállítást!
Hajtogatás és festés
Műcsarnok kiállítótér
A tárlatvezetés ideje alatt, és azt követően kicsik és nagyok is kipróbálhatják a hajtogatás művészetét.
A hajtogatásról többnyire az általános iskola, a kézügyesség fejlesztésén alapuló szakköri mozgalom és a dekorativitás jut eszünkbe. Pedig a technika sokoldalú, a kortárs művészetben mégis méltatlanul mellőzött. Vagy mégsem? A hajtogatás, mint kortárs médium kellőképpen flexibilis, variálható eszköz az alkotó számára, ráadásul szórakoztató: hajtogatás gyerekeknek és felnőtteknek!
A Derkovits – most kiállításon több hajtogatással, papírból készült alkotás látható:
Origami-szemét (Orbán Gergely Kristóf – Mécs Miklós:Origami papírszemét, 2006)
Szabályosan, sematikusan hajtogatni mindenki tud. Keressük azt a játékos kedvű látogatót, aki a lehető legszabálytalanabb formák kialakítására képes pontos,precíz origami hajtogatással!
Papírhajók (Antal Balázs: Anyahajó, 2003)
Egy japán mondás szerint aki meghajtogat ezer darumadarat, annak teljesül egy kívánsága. Készítsünk el annyi növényt, állatot vagy tárgyat origami hajtogatás segítségével, hogy összeépíthessünk belőle egy nagyméretű papírszobrot!                                                    Látogató Szabó Éva Eszter munkájával. Fotó: Garami Artúr
Papírrepülők (Szabó Éva Eszter: Papírrepülő-hajtogatási útmutatók, 2012)
A papírrepülő-reptető verseny előtt mindenki elkészítheti saját repülőgép modelljét. Az előírt rajzoktól eltérően saját hajtogatási mintákat kísérletezhetnek ki a versenyzők, a legegyszerűbb, könnyen reprodukálható repülőktől a legbonyolultabb, egyedi alkotásokig. A 17 óra 30 perckor kezdődő versenyre mindenki benevezhet saját modelljével.
Hajítsunk együtt!
A program belépőjegy megváltásával ingyenes.
2013. április 20., szombat
Tedd meg magadért!
Guinness rekord felállításával egybekötött családi önkéntes Föld Napi program a Városligetben
A Városliget, a Főváros kiemelten kezelt közparkja, jelentős szerepet tölt be a budapestiek életében - 81 hektáros területével a város második legnagyobb közparkja. Budapest Főváros Önkormányzata a Városligetben ünnepli a Föld Napját a BVK Holding Zrt., a fővárosi szolgáltató cégek: Zugló Önkormányzata, Enviroduna, a Liget Köztársaság tagjai, valamint önkéntesek részvételével. Az eseményre kilátogatók tevékenyen is részt vehetnek önkéntesként a Városliget szépítésében.
A rendezvény főbb programjai:
·         VIRÁGREKORD (Guinness rekord – 800 m2-en 20.000 db árvácska elültetése)
·         VÍZCSEPPEK A VÍZÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉS JEGYÉBEN (növényültetés)
·         30 DB PLATÁNFA ELÜLTETÉSE
·         MŰVÉSZ PIHENŐ (meglévő pergolarendszerre installáció készítése)
·         KREATÍV PADOK (dolgozói pályázat alapján nyertes pályaművek megfestése)
·         100 ÉVES SZÉCHENYI FÜRDŐ ÚJ KÖNTÖSBEN (kültéri fogadótér átalakítása)
·         VIRÁGOK LELKE (emlékmű graffiti mentesítése, környezetének rendezése)
·         JÁTSZVA KÖNNYEBB (játszószerek lemosása, homokozó felfrissítése)
·         FESSÜK ÚJRA! (amerikai-, városligeti-, ceglédi típusú padok festése több helyszínen)
·         Sportpályák újra festése (a TRILAK támogatásával)
·         és természetesen SZEMÉT- és LOMBSZEDÉS (Városliget teljes területén)
Az eseményen résztvevő önkéntesek – a rendezvényen kapott karszalag ellenében – szombaton és vasárnap ingyen látogathatják a Műcsarnok kiállításait.


Népszerű bejegyzések