Horváth Gergely az Európai Turisztikai Bizottság alelnöke lett


Április 11-én Dublinban tartotta 84. közgyűlését a 33 európai ország nemzeti turisztikai hivatalait tömörítő Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commission, ETC). A közgyűlés fő napirendi pontja a szervezet elnökének és alelnökeinek újraválasztása volt. A következő három évre az ETC új elnökének Manuel Butler urat, a spanyol turisztikai marketingszervezet (Tourspain) vezérigazgatóját választották. A szervezet egyik alelnöke Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, a másik alelnök pedig Marios Hannides úr, a ciprusi turisztikai szervezet vezetője lett. Az ETC fő célja Európa mint turisztikai desztináció promóciója a tengerentúli küldőpiacokon.
A szervezet tagságának és vezetésének döntése értelmében az egyik alelnöki posztot Horváth Gergely tölti be, aki elmondta: „A Magyar Turizmus Zrt. az elmúlt két évben a korábbinál még erőteljesebb aktivitást fejtett ki az európai marketingszervezetben. Úgy vélem, hogy alelnökké választásom ennek az aktív munkának az elismerését is jelenti a tagság részéről. Nagy öröm számomra, hogy a szervezet megújítására vonatkozó terveimet elfogadták és meggyőződésem, hogy az alelnöki pozíció ezek végrehajtásában jelentős előnyt biztosít számunkra."
A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese új alapokra kívánja helyezni a szervezet működését: nyitást tervez az új kutatási technológiák, kommunikációs eszközök felé, s a bizottság lobbierejének növelésére törekszik. Az új alelnök szándékai szerint az ETC-nek az összes európai országot integráló szerepet kell betöltenie és egységes tagsággal kell rendelkeznie annak érdekében, hogy Európa mint turisztikai célpont versenyképessége növekedjen. A kontinensnek egységes márkaként kell szerepelnie a megcélzott tengerentúli küldőpiacok (elsősorban Kanada, az USA, Kína és Brazília) fogyasztóinak tudatában. A megvalósítani kívánt „Think Europe!" szlogent viselő stratégiája keretében Horváth Gergely abelső és a külső kommunikáció megújítása mellett nemcsak a tagországokat kívánja a nemzetközi szervezet tevékenységébe a lehető legnagyobb mértékben bevonni, hanem új országokat is meg kíván szólítani és integrálni annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban aknázhassák ki Európa turisztikai és kulturális sokszínűségét. A kisebb tagországokra nagyobb figyelmet fordítva növelni kívánja azok szervezetben betöltött szerepét és súlyát. A gyorsabb információáramlás, a legjobb gyakorlatok megosztása, az eszmecserére lehetőséget nyújtó új platformok létrehozása mind a szervezet tagjai, mind a szervezet partnerei között a hatékonyabb együttműködés alapja lehet. Az eddig kevésbé aktív tagországok is nagyobb eséllyel vonhatók be a közös munkába, ha a szervezet is több lehetőséget nyújt számukra közös kampányok és új szolgáltatási struktúra formájában. A célkitűzések között szerepel továbbá az ún. klaszterek, azaz a közös hagyománnyal , kultúrával, turisztikai vonzerővel rendelkező térségek közöstermékfejlesztése is. E tekintetben Magyarország szempontjából kiemelt jelentősége van a V4 együttműködésnek, amelyet szintén Horváth Gergely képvisel az ETC-ben.
Európa hosszú ideje a világ első számú turisztikai célpontja, ám részesedése a nemzetközi turistaérkezések számából folyamatosan csökken. A „Think Europe!„ stratégia szerint ezért még soha nem volt nagyobb szükség az európai turisztikai szervezetek összefogására és extra erőfeszítésére annak érdekében, hogy Európára mint igazán különleges turisztikai célpontra felhívják a figyelmet és hozzájáruljanak a turisztikai bevételek növekedéséhez a kontinensen.
Az Európai Turisztikai Bizottsággal kapcsolatos információk, publikációk, valamint az európai turizmust érintő tanulmányok az ETC www.etc-corporate.org címen elérhető szakmai honlapján letölthetők.

Népszerű bejegyzések