Inkább belegebedünk, csak hogy üdülhessünk?

Nem éppen üdülős nemzet a magyar: egy év alatt mindössze 17%-unk jutott el néhány napra pihenni. Úgy tűnik azonban, hogy a hitel nem akadály: a lakáshitellel rendelkezőkre például kétszer annyira jellemző, hogy voltak üdülni, mint azokra, akiknek a vállát nem nyomja ilyen teher – derült ki a TGI riport alapján a Szallas.hu által feldolgozott statisztikai adatokból.
Nem rettenti meg a többséget a hitel, attól még költenek néhány napos kikapcsolódásokra – legalábbis ezt mutatják a Millward Brown TGI riportja alapján a Szallas.hu által feldolgozott statisztikai adatok. A legkevésbé gátló tényező a diákhitel: akiknek van, azokra több mint kétszer inkább jellemző, hogy voltak üdülni, mint azok esetében, akiknek nincsen diákhitele. Közel kétszer annyira jellemző az üdülés a személygépkocsi-hitellel, a lízinggel és a lakáshitellel, míg másfélszer az áruvásárlási hitellel rendelkezők körében, mint azoknál, akik nem törlesztenek ilyesmit.
A manapság sokat emlegetett devizahitelnél már kisebb a különbség, de a devizahitelesek között így is 26 százalék azok aránya, akik üdültek, míg az ilyen konstrukcióval nem élők esetében 21 százalék. Egyedül a személyi hitel esetében nem tapasztalható lényegi különbség.
„Nehéz megmagyarázni ezt a józan észnek némileg ellentmondó eredményt, azonban arról lehet szó, hogy azok, akik nem vesznek fel hitelt, egyébként is jobban megfontolják, mire költik a pénzüket és hajlamosak a takarékosságra is. Ezzel szemben például a 'karácsonyi LCD tévé hitelesek'  üdüléssel kapcsolatban is jobban elengedik magukat, vagy azok, akik nagyobb összeget, például lakáshitelt törlesztenek, nem akarnak évtizedekig várni egy kis kikapcsolódásra" – mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.
Feláldozzuk a hétvégét, hogy nyaralhassunk?
Érdekesség, hogy akik a felmérést megelőző 1 évben a hétvégét is jellemzően munkával töltötték, azokra másfélszer annyira jellemző, hogy voltak üdülni (30%), mint azok esetében, akik inkább otthon pihentek vagy a ház körüli teendőket látták el (19%).
Egyébként is kevesen élünk a hosszabb kikapcsolódás lehetőségével: 12 hónap leforgása alatt csupán a válaszadók 17 százaléka töltötte így szabadidejét, s akik el is jutottak üdülni, azok is jellemzően (70%) csupán egyetlen alkalommal.

Népszerű bejegyzések