Novell ZENworks Mobile Management 2.7: privát és vállalati mobileszközök felügyelete felsőfokon

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy Novell termékportfóliójában elérhetővé vált a Novell ZENworks Mobile Management 2.7. A végpont-felügyeleti termék segítségével egyetlen konzolról kezelhető minden mobileszköz a vállalati infrastruktúrában, beleértve az alkalmazottak saját tulajdonú készülékeit is. A megoldás ezzel választ kínál a vállalatok számára a BYOD (Bring Your Own Device, azaz privát eszközök céges használata) trend okozta biztonsági és felügyeleti problémákra.

Kutatások szerint a szervezetek nem fordítanak kellő figyelmet a privát eszközök használatából származó veszélyekre, amit a Ponemon Institute nemrégiben készített tanulmánya is alátámaszt. A felmérés rámutatott arra, hogy a vállalatok mindössze 44 százaléka tekinti prioritásnak az ilyen típusú biztonsági kockázatok kivédését, ami visszaesést jelent a 2011-es számokhoz képest.

"A cégek rendelkeznek ugyan házirendekkel és előírásokkal a belső fenyegetések elhárítására, ez azonban nem jelent száz százalékos biztonságot, különösen a saját eszközök használatának elterjedésével. A kutatásunkban részt vevő vállalatok közel háromnegyedénél előfordult, hogy egy-egy alkalmazott visszaélése pénzügyi veszteséghez vezetett, vagy rontotta a társaság hírnevét." - mondta Larry Ponemon, a Ponemon Institute elnöke és alapítója.

A válaszadók 48 százaléka szerint a BYOD trend miatt jelentősen nőtt a kockázat a belső fenyegetések terén. A megkérdezettek 77 százaléka továbbá úgy véli, hogy számottevő biztonsági kockázatot jelent, ha a biztonsági protokollok nem érvényesek a végfelhasználói eszközökre.

Többek között erre a problémára is megoldást nyújt a Novell ZENworks Mobile Management, amely egyetlen felügyeleti konzolon elérhető, fejlett eszközvezérlést és házirendkezelést biztosít az iOS, Android, Symbian és Windows Mobile rendszerű, illetve más ActiveSync-kompatibilis eszközök esetében. A termék minden olyan kihívásra választ kínál, amellyel az adminisztrációval és felügyelettel foglalkozó szakemberek napjainkban szembesülnek, beleértve a privát eszközök céges használatát, a biztonságot, az alkalmazásfelügyeletet, az eszköz- és leltárkezelést, valamint a megfelelőségi problémákat.

A Novell ZENworks Mobile Management legfrissebb kiadása többek között továbbfejlesztett LDAP (lightweight directory access protocol) támogatást is tartalmaz, ennek köszönhetően az informatikai szakemberek az egyének helyett csoportokhoz is hozzárendelhetnek házirendeket, jelentős mennyiségű időt, költséget és energiát takarítva meg ezzel. Így több száz vagy ezer alkalmazott esetén is egyetlen mozdulattal kioszthatók a beállítások, nem szükséges minden kolléga esetében egyesével véghezvinni a módosításokat. A felhasználók és a házirendek pedig egyszerűen importálhatók és rangsorolhatók a címtárban található információk, szerepek és személyazonosságok alapján.

A megoldás emellett az OpenID használatát is támogatja, így a felhasználók a ZENworks Mobile Management felületén is azonosíthatják magukat az OpenID szolgáltatóknál korábban regisztrált adatokkal, beleértve a Facebook, Yahoo vagy Google fiókokat.

A Novell ZENworks Mobile Management 2.7 már elérhető. További információért kérjük, látogasson el a következő weboldalra: http://www.novell.com/products/zenworks/mobile-management/


Népszerű bejegyzések