Több, mint tízszeresére nőtt a felvett gyakornokok száma a Telekomnál az elmúlt három évben

A Telekom 2013 szeptemberében induló gyakornoki programjára 42 felsőoktatási intézmény, 102 különböző szakáról, közel 1100 hallgató jelentkezett. Az idei program meghirdetésekor a mérnökhallgatókra különös hangsúlyt helyezett a Telekom.
A kampány eredményességét bizonyítja, hogy a jelentkezők 28%-a a műszaki egyetemen jelenleg végzős egyetemista. A közösségi hálón elindított, kifejezetten mérnökhallgatókat megcélzó Mérnökgenerátor játékban,  a Telekom  az informatikusokat körüllengő sztereotípiákat és hiedelmeket igyekezett lerombolni, hiszen a technológiai érdeklődésű fiatalokra a cégen belül is sokféle területen van szükség, illetve egyre több helyen kommunikációs és szervezői készséggel is kell rendelkezniük a sikeres helytálláshoz. 
Somorjai Éva, a Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettese elmondta:  „A Telekomnál  tudatosan törekszünk rá, hogy évről évre vonzóak maradjunk a fiatalok és a tapasztalt szakemberek körében egyaránt. Magyarországon rendkívül színvonalas mérnökképzés folyik, és mi azon vagyunk, hogy a hallgatók ott megszerzett tudása hazánkban hasznosuljon, ezért a gyakornoki programjainkkal esélyt adunk a legrátermettebbeknek, hogy elindíthassák karrierjüket a Telekomnál, friss tudást, új impulzusokat hozva ezzel a vállalat életébe és működésébe."
A gyakornoki program célja, hogy a főiskolai és egyetemi hallgatóknak lehetőséget biztosítson arra, hogy valódi munkatapasztalatot szerezzenek már a felsőoktatásban eltöltött évek alatt, hiszen elhelyezkedési esélyeik sokkal magasabbak, ha diplomájuk megszerzésekor már gyakorlati tudás birtokában kezdik meg az álláskeresést.
A sikert - a nagy érdeklődés mellett - a jelenlegi gyakornokok pozitív véleménye bizonyítja: az elégedettségi felmérésben részt vevők 98%-a ajánlaná a Telekom gyakornoki programját ismerőseinek. A felmérésben résztvevő gyakornokok többek között azt emelték ki pozitívumként, hogy a program tartalmas és jól összeegyeztethető a főiskolai/egyetemi tanulmányokkal, valamint azt, hogy teljes jogú munkatársakként kezelik a vállalatnál a gyakornokokat.
A Telekom által félévente  meghirdetett programra aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezhetnek akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) képzésen vesznek részt. További feltétel a legalább középszintű angol nyelvtudás is. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel. A hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent, rugalmas munkaidőben. A Telekom programja orientációs időszakkal indul, hogy segítse a beilleszkedést a vállalati környezetbe. Ezután a gyakornokok konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt szakmai területükön. Az 5 hónapos program során a vállalat folyamatos visszajelzéseket ad a hallgatók felé, a mentori rendszernek és a személyes konzultációknak köszönhetően pedig különösen nagy figyelmet kap a gyakornokok személyes, egyéni fejlődése is.

Népszerű bejegyzések