0,4 százalékos ipari termelés bővülés 2013 márciusában, folytatódott az ipari teljesítmény első negyedéves javulása

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján az ipari termelés volumenindexe 0,4 százalékkal növekedett, így a szektor három egymást követő hónapban tudta javítani a teljesítményét. A tavalyi év azonos időszakához képest – a munkanappal kiigazított adatok szerint –az ipari termelés 0,7 százalékos csökkenést mutat 2013 márciusában.
A nyers adatok az ipari termelési index 2,9 százalékos esését mutatják éves alapon, míg 2013. első három hónapjának termelési volumenindexe 3,1 százalékkal alacsonyabb 2012. első negyedévének indexétől. A feldolgozóiparban a járműgyártás tovább bővült, a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet azonban csökkent.
Az ipar nemzetgazdasági ágazatai közül a feldolgozóipar termelése 2,9 százalékkal, a kis súlyt képviselő bányászaté pedig 22,4 százalékkal csökkent 2013 márciusában az egy évvel ezelőtti értékhez képest, míg az energiaipar kibocsátása 1,1 százalékkal mérséklődött. A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú alága közül egyedül a járműgyártásban volt tapasztalható bővülés (6 százalék), a számítógép, elektronikai optikai termék gyártása 18,1 százalékkal, az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártása 2,3 százalékkal esett vissza. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül a járműgyártáson kívül még két alágban nőtt a kibocsátás; a legnagyobb mértékű, 20 százalékos volumencsökkenés pedig a gyógyszergyártás alágban volt tapasztalható.
Az értékesítés volumenét nézve az ipari export 2013. első három hónapjában 0,5 százalékkal, míg 2013 márciusában 1,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakaihoz képest. A munkanappal kiigazított exportértékesítési volumenindex azonban 0,7 százalékos növekedést mutatott márciusban az előző év azonos időszakához képest. Az exportértékesítés közel harmadát adó járműgyártás kivitele 8,5 százalékkal emelkedett, azonban a feldolgozóipari exportban egyhatod részt kitevő számítógép, elektronikai optikai termék gyártásának exportvolumene 17,4 százalékkal visszaesett. Az ipar belföldi értékesítése 2013. január-márciusban 4,7 százalékkal, márciusban pedig 2,7 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakaihoz képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai márciusban nagymértékben, 9,2 százalékkal estek vissza a 2012. márciusi szinthez képest.
2013 márciusában az összes rendelésállomány egy korábbi nagy tételnek köszönhetően 10,7 százalékkal emelkedett az egy évvel ezelőtti szinthez képest, az új rendelések állománya viszont 24,3 százalékos csökkenést mutat.
2013 első negyedévében az ipari termelés jelentősen, 27,2 százalékkal nőtt a Dél-Alföldön, Észak-Magyarországon csak kismértékű, 0,1 százalékos bővülés volt tapasztalható. A többi régióban az termelési volumenindex 4,3-7,4 százalékkal csökkent.

Népszerű bejegyzések