Bamako 2014-es útvonal bejelentés


2014-ben kilencedszer indul a Budapest-Bamako
Bamako helyett Gambia fővárosában, Banjulban ér véget a verseny


A Budapest-Bamako, Nagy Afrikai Futam szervezői ma hivatalosan is bejelentették a 2014-es verseny, és kalandtúra hivatalos útvonalát. A 8500 kilométeres transzkontinentális sivatagi rally jövő januárban ismét Budapestről rajtol. A két hetes futam a feszült politikai helyzet miatt idén sem Bamakoban ér véget. A 2014-es futam befutója a tervek szerint a gambiai Banjulban lesz. „Ez az első alkalom, hogy Gambiában ér véget a futam. Ez egy nagyok kicsi, de csodálatos ország. A fővárosnak is mindössze 40 000 lakosa van" - mondta a futam alapítója, Villám Géza.
A kilencedik alkalommal megrendezendő maraton rally európai szakasza lerövidült. A csapatok az olaszországi Genova kikötőjéből hajóznak majd át Marokkóba. Marokkóban, a csak kékre festett, középkori házakból álló Chefchaouen városa lesz az első célpont. Innen rajtol a versenykategória, és az idén először megrendezésre kerülő időméréses tereprally kategória. A merzougai dűnerendszeren lépik át az indulók a Szahara kapuját. Az első sivatagi napon dűnékkel, kősivataggal és navigációs nehézségekkel kell majd megküzdeni az indulóknak. „Az első teljes Afrikai nap közel 700 kilométer lesz földúton. A versenyben itt válnak el a tapasztalt indulók az elsőbálozóktól." - tette hozzá Villám Géza.
Az Atlanti Óceán partján folytatódik a futam, Nyugat Szaharán át. Mauritániában 2014-ben is külön utakon halad a verseny és túra kategória. A versenyzőknek, puha homokos, dűnés utakat ígérnek a szervezők, Akjoujt városáig. A túra kategóriában indulók pedig a Banc D'Arguin Nemzetik Park különleges állat- és madárvilágát csodálhatják meg. 2014-ben is megrendezésre kerül a szokásos "Beach Party" a Budapest-Bamakoról elnevezett B2 Beachen.
Az idei futamon több lesz a városokban töltött éjszaka. 2014-ben etap végpont lesz a mauritán Nouadhibou és Szenegál volt gyarmati fővárosa Saint Louis. Saint Louis barátságos óvárosában töltött éjszaka után a versenyzők Szenegál szavannáin robognak le Gambia dél-keleti csücskéig. Az országot átszelő Gambia folyó déli partján, egy csimpánz rezervátumon is a világhírű Kigani West Nemzeti Parkon is áthalad majd a futam. Itt krokodilokkal, vízilovakkal és pávián csordákkal tarkított vörös salakos utakon halad majd a mezőny Banjulig.
Kalandban az idén sem lesz hiány. A több mint 5000 kilométeres afrikai szakasz oroszlánrésze poros földutakon zajlik. „A Bamakon egy dolog biztos, hogy mindig minden bizonytalan"- mondta Villám Géza.
A két hetes transz-szaharai autóverseny, a világ legnagyobb amatőr rallyja. A futam elvei szerint „bárki, bármivel, bárhogy" indulhat. Az elmúlt években Trabantok, Daciak, Ladák, mentő- és tűzoltó autók is nekivágtak a távnak. A 2014-es futamra eddig 300 induló jelentkezett 22 országból. Az idei verseny Magyarországon, Szlovénián, Olaszországon, Marokkón, Mauritánián és Szenegálon halad keresztül a gambiai befutóig.

Részletes etapok:
Január 24,25,26,27 Budapest - Chefchaouen 3,226km
Január 28 Chefchaouen - Rissani 622km
Január 29 Rissani - Sidi Ifni 751km
Január 30 Sidi Ifni - Bojdour 673km
Január 31 Bojdour - Guergerat 634km
Február 1 Guergerat-Nouadhibou (Rest Day) 63km
Február 2 Nouadhibou - Akjoujt 523km
Február 2 Nouadhibou - B2 Beach 420km
Február 3 Akjooujt - Nouakchott 360km
Február 3 B2 Beach - Nouakchott 140km
Február 4 Noukchott - St. Louis 303km
Február 5 St. Louis - Kaye Boubou 380km
Február 6 Kayes Boubou - Wassadougou 270km
Február 7 Wassadougou - Georgetown 220km
Február 8 Georgetown - Kiang West National Park 180km
Február 9 Kiang West - Banjul 156km

Népszerű bejegyzések