Koronázási Díszvonat Gödöllőre - 2013. június 8.

Június 8-án a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében Koronázási Nosztalgiavonat indul Budapest-Nyugati pályaudvarról Gödöllőre, ahol Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné magyar uralkodóvá választásának 146. évfordulója alkalmából színes programok várják az utazáson résztvevőket.
Az ünnepi megnyitónak a Budapest-Nyugati pályaudvar 10. vágánya melletti nosztalgia járműflotta ad helyszínt. A pályaudvar Királyi várójában a „királyi pár" Ferenc József és Sissi korhű ruhában megjelenve, valamint fúvószenekar üdvözli az egybegyűlteket. Védnöki beszédével Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter asszony és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt. Szendrey András, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatójának királyi utazásokról tartott előadását Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatójának beszéde követi, melyben tájékoztatja az érdeklődőket és a helyszínre látogatókat a gödöllői Koronázási Hétvége ünnepi eseményeiről. A „Koronázási vonat" indulása előtt az ünnepélyes szalagátvágást követően átadásra kerül egy I. osztályú párnás kocsi, melyen a Ferenc József és Sissi is elfoglalja méltó helyét.
Budapestről elindulva az érdeklődők gőzmozdony által vontatott, muzeális, frissen felújított párnás kocsiban és III. osztályú kocsikból álló szerelvényen utazhatnak. A típuscsalád a MÁV legelegánsabb, nemzetközi forgalomra alkalmas kocsitípusa volt. Ezek a kocsik az 1960-as évek végéig a nemzetközi forgalomra alkalmas kocsipark szerves részét képezték. A zárt előterű, oldalfolyosós kocsiban jelenleg 4 darab 1. osztályú és 4 darab 2. osztályú fülke található, az előterekből nyílik a különválasztott toalett és mosdóhelység. A típus ülőhely elrendezési érdekessége volt a két tágas 3 üléses félfülke, amit a kocsi felújításakor a középső részén megváltozattak. Az eredetileg két félfülke helyén egy 6 személyes társalgó helység kapott helyet a válaszfal elhagyásával és egy tárgyalóasztal beállításával. A nosztalgiaszerelvény a korabeli Királyi Vonat hangulatával hívja időutazásra a vonatozás szerelmeseit.
Gödöllőre érkezve a Királyi Váróterem előtt a Monarchia hagyományainak és szokásainak megfelelően fogadják a királyi párt és a MÁV Nosztalgia vendégeit. Mivel Gödöllő városa június 8-án és 9-én ünnepli a Grassalkovich Kastély ajándékba adását az „uralkodói párnak", ezért az utasok a megérkezést követően a városi ünnepi felvonulással együtt érkeznek majd meg a Királyi Kastélyhoz. Az „Éld át a múltat! " elnevezésű tárlatvezetésen a program résztvevői élőképekben láthatják Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, a királyi gyermekeket, de az udvartartás több tagja is megmutatkozik hosszabb-rövidebb időre.
Lehetőség nyílik továbbá a Gödöllői Kastély imázsfilmjének megtekintésére. Sissi királyné kedvenc kastélyának díszudvarán és kertjében zenekarok, valamint felújított lovardájában huszárbandériumok szórakoztatják lovasbemutatóval az ide látogatókat. A koronázási szertartást felelevenítő hétvégén a családokat múzeumpedagógiai foglalkozás várja, mesés kalandozásra invitál „Herceg Egérváry Elemér" és interaktív mesejátékkal is kedveskednek a gyerekeknek.
A Koronázási Vonat 2013. június 8-án 9.40 órakor indul Budapest-Nyugati pályaudvarról. Részvételi jegyek 4.990 Ft/fő ártól, programcsomag 11.000 Ft/fő ártól váltható. A programcsomag ára tartalmazza a nosztalgiautazást, welcome drinket, tárlatlátogatást, és az ebédet az Erzsébet királyné Hotel éttermében.
Bővebb információ a Budapest – Gödöllő vonalon közlekedő, gőzfelhős Nosztalgiavonatról és a gödöllői Koronázási Napokról a www.mavnosztalgia.hu és a www.kiralyikastely.hu oldalon.

Népszerű bejegyzések