Nem volt kivételezett státusza a Krétakörnek

Csúsztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amikor azt sejteti, hogy a Krétakör Markó Ivánhoz hasonlóan egyedi kijárásos rendszerben kapott támogatást a 2010 előtti kormány idején.
Nem volt kivételezett státusza a korábbi MSZP-SZDSZ kormányzat idején a Krétakörnek, az ezzel kapcsolatos híresztelés hazugság, az ezt sugalló minisztériumi közlemény a szakmai és politikai szempontok utólagos egybemosására tett sanda és kártékony kommunikációs kísérlet. Ezzel szemben a Krétakör volt az, amely 2002-ben, amikor Görgey Gábor kulturális miniszter kezdeményezte, hogy a társulat részesüljön kiemelt, egyedi támogatásban, elutasította a javaslatotGáspár Máté és Shilling Árpád, a társulat akkori vezetőiépp a kulturális finanszírozás rendszerének átláthatósága miatt ezt nem tartották megfelelőnek. Ezért Baán Lászlóakkori kulturális államtitkárral egyetértve, a nem-normatív alapon finanszírozott, alternatív és független társulatokat évről-évre növekvő pályázati támogatáshoz juttató speciális színházi keret kidolgozását szorgalmaztákA Krétakör egyike volt a pályázóknak akkor is, amikor 2004-től kezdődően, többek között atársulat szakmai teljesítménye elismeréseként, létrejött a kiemelt keret, amelyből a Minisztérium pályázatain ekkortól évente 100-100 millió forint működési támogatásban részesült Alapítványunk.
2008-tól az új előadóművészeti törvény 4§/d pontja értelmében lehetővé válthogy a miniszter „legfeljebb öt évre szólótöbbször megújítható közszolgáltatási szerződést köt meghatározott művészeti feladatokra kivételesen magas színvonalú művészi teljesítményt felmutató, hazai és nemzetközi szinten kiemelten elismert – nem állami tulajdonú – előadó-művészeti szervezettel." A lehetőség a törvény újraszabott változatában is módosítás nélkül továbbélt, akkori előképe a Budapesti Fesztiválzenekar támogatási modellje volt. A támogatás megítélése szakmai terv-prezentációhoz volt kötve (ez honlapunkon elérhetőígy kaphatott a Krétakör komoly vállalások mentén és tételes elszámolási-beszámolási kötelezettség mellett, évente 100 millió forint támogatást – megjegyzendő, hogy vállalását a Minisztérium évről-évre egyoldalúan módosította, így a finanszírozási modellkísérlet nem sikerülhetett.
Tehát a Krétakör egykori és a Magyar Fesztivál Balett (MFB) jelenlegi közpénzhez juttatása között nem vonható párhuzam, mert
1)
az MFB a hatályos jogszabályokat megkerülve, a „Rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék"-ból (azaz a vörösiszap-károsultak megsegítésére, és további rendkívüli helyzetek megoldására hivatott összegből) részesült támogatásban, míg a Krétakör a kulturális finanszírozás meglévőcsatornáin keresztül, miközben nem csak a saját, hanem az egész terület érdekeit figyelembe véve, folyamatosan harcolt a források bővítéséért,
2)
az MFB ismeretlen vállalások mentén, nem látható módon részesült támogatásban, míg a Krétakör a transzparencia új minőségét megteremtve,
3)
az MFB a szakmai konszenzus ellenében, míg a Krétakör a színházi terület meghatározó többségének támogatását élvezve.
A Kormány 1141/2012. (V.10.) Korm. határozata szerint Markó Ivánnak 2012. december 15-ig el kell számolnia a rendkívüli, 25 millió forintos támogatásával, vagy amennyiben nem teszi, úgy azt vissza kell fizetnie – Orbán Viktor sk. A Kormány 1393/2012. (XI.20.) Korm. határozata szerint Markó Ivánnak szintén 2012. december 15-ig kellett elszámolni rendkívüli, 130 millió forintos támogatásával, vagy amennyiben ezt szintén nem teszi, úgy azt vissza kell fizetnie – szintén Orbán Viktor sk.
Ezzel szemben Markó a Magyar Hírlap 2013. május 29-ei számában úgy nyilatkozott, a támogatással „el fogok számolni". Mikor kért és kapott halasztási engedélyt Markó Iván a támogatás elszámolásával kapcsolatban? Ha nem kért és nem is kapott ilyen engedélyt, akkor tett-e valamit az illetékes állami hatóság annak érdekében, hogy az elszámolás több mint fél évvel (!) a határidő lejártát követően megtörténjen?
És végül: mióta végez az EMMI érdekvédelmi tevékenységet független társulatok (mint az MFB is) érdekében, és ha ez így van, tervezi-e hogy védőszárnyát kiterjeszti arra a több tucatnyi függetlenre is, akik iránt eddig nemmutatott túlzott érdeklődést?
Az alábbi linken elérhető a Krétakör Alapítvány és a (volt) Oktatási és Kulturális Minisztérium között kött 3 éves támogatási szerződés, illetve az egyes évekhez tartozó, teljes körű elszámolási dokumentáció.
A lenti táblázatban pedig a szerződés keretében megfogalmazott vállalásokról és azok teljesítéséről olvashatnak összefoglalóan.
KRÉTAKÖR STATISZTIKA 2008-2010
ÉVSZÁM
VÁLLALÁS MEGNEVEZÉS
VÁLLALT MENNYISÉG
TELJESÍTETT MENNYISÉG
2008 – 100 millió
Előadás
100
184

Bemutató
2
3

Kiadvány
1
1

Közösségi/Szakmai rendezvény
2
2

Művészeti program
10
12
2009 – 75 millió
Előadás
75
100

Bemutató
2
5

Kiadvány
1
1

Közösségi/Szakmai rendezvény
2
10

Művészeti program
10
10
2010 – 25 millió
Előadás
25
42

Bemutató
1
4

Kiadvány
1
2

Közösségi/Szakmai rendezvény
1
3

Művészeti program
5
4
A tények és a történeti hűség iránti elkötelezettséggel, a kormányzati képviselők szakmai felelősségében bízva,üdvözlettel:
Krétakör

Népszerű bejegyzések