Világháborús hősök emlékművét avatták Hajdúnánáson

A hajdúnánási hősi emlékmű első, 1927-es átadásakor az első világháborúban elhunyt helyi katonáknak állított emléket. A város önkormányzata 2012-ben elhatározta a szobor restaurálását, azzal a szándékkal, hogy a második világégés során elhunyt katonák neve is rákerüljön. A felújítás költségeire a város 2 millió forintos támogatást nyert a Nemzeti Kulturális Alaptól, a hiányzó összeg a helyi lakosok adományaiból gyűlt össze.

Az immár mindkét világháború hősi halottainak emléket állító alkotás mostanra készült el véglegesen.

„Ez a szobor már első átadásánál is arra volt hivatott, hogy áthidalja a generációk közti különbségeket, hogy emlékeztessen arra, amire mindig emlékeznünk kell. Ahogyan a címe is mutatja: »A hajdú hős szelleme lelkesíti az utódot«. Hajdúnánáson mindig fontos volt az, hogy az idősebb generációk átadják az értékeket a fiatalabbaknak.  A sokat szenvedett, de minden nehézséget hősiesen álló magyar nép csak így maradhat fent, és csak így maradhatnak fent azok az értékek, azok az etikai és morális normák, amik alapján éljük életünket." – mondta Halász János a kultúráért felelős államtitkár, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy minden magyar embernek arra kell törekednie, hogy a magyar hősök neve ne merüljön feledésbe. 

Népszerű bejegyzések