Éves áttekintés a digitális piaci trendekről

Az európaiak ugyan rendelkeznek hozzáféréssel az alapvető digitális hálózatokhoz és szolgáltatásokhoz, ám az EU távközlési és digitális piacainak hiányosságai miatt korántsem részesülnek eléggé a digitális forradalom jelenlegi és várható előnyeiből. Ez derül ki a digitális menetrend évente megjelenő eredménytáblájából, melyet a Bizottság ma tett közzé.  A Bizottság még idén konkrét intézkedésekre irányuló javaslatot fog előterjeszteni, válaszképpen arra, hogy az Európai Tanács – a ma közzétett jelentésben is ismertetett problémák kezelésére – egységes távközlési piac létrehozására szólított fel.
Neelie Kroes így fogalmazott: „Nagyon örvendetesnek tartom, hogy az alapvető internetes szolgáltatások ma már gyakorlatilag mindenütt elérhetők az EU-ban, de időközben újabb kihívásokkal kell szembenéznünk. Az adatok alapján megállapítható, hogy idén a legnagyobb nehézséget a nagysebességű hálózatokba történő beruházások szűkössége, valamint a valóban egységes távközlési piac meglétének hiánya jelenti. A probléma világos, és az arra adott válaszunk, az egységes távközlési piacra vonatkozó intézkedéscsomag szintén az lesz."
A digitális menetrend idei eredménytáblájának főbb megállapításai a következők:

Az internettel kapcsolatban elért eredmények:

  • Az alapszintű, széles sávú internetkapcsolat ma már szinten mindenütt elérhető Európában – a műholdas lefedettség nőtt, így már a vezetékes széles sávú internetkapcsolattal nem rendelkező lakosság 4,5%-a műholdkapcsolat révén tud internetezni. A Bizottság most fontosnak tartja, hogy minél szélesebb körben használják a műholdas internetet ott, ahol ez alkalmas lehet a fennmaradó hiány pótlására.
  • A lakosság fele rendelkezik nagysebességű széles sávú internettel – az EU-polgárok 54%-a rendelkezik 30 megabit/másodpercnél nagyobb sebességű széles sávú internetkapcsolattal.
  • Az internet-hozzáférés egyre mobilabbá válik – az uniós polgárok 36%-ának van hozzáférése az internethez hordozható számítógépen vagy egyéb mobil eszközön (a mobiltelefonos internet-hozzáférés aránya 2008 és 2012 között 7%-ról 27%-ra nőtt. A negyedik generációs mobil adatátvitel (LTE szabvány) lefedettsége egy év alatt háromszorosára, 26%-ra nőtt.

Problematikus területek:

  • Csak a háztartások 2%-a rendelkezik szupergyors (100 megabit/másodpercnél gyorsabb) széles sávú internetkapcsolattal, ami messze elmarad az EU által 2020-ra célként kitűzött 50%-tól.
  • Az uniós polgárok 50%-a kevés vagy semmilyen számítógépes ismerettel nem rendelkezik – sem az IKT-ismeretek szintje, sem a számítástechnika területén otthonosan mozgó felhasználók száma nem nőtt az utóbbi évben. Az IT-szakértőket alkalmazó vagy alkalmazni kívánó vállalkozások 40%-a nehezen talál megfelelő képzettségű szakembert, miközben az információ- és kommunikációtechnológia terén jártas szakértők által betölthető álláshelyek száma 2015-re az előrejelzések szerint 900 ezerre fog nőni. A nemrég elindított, digitális munkahelyekkel foglalkozó nagykoalíció homlokterében olyan intézkedések állnak majd, melyek ezt az aszimmetriát hivatottak orvosolni.

Egyéb megállapítások:

  • Egyre többen használták már az internetet legalább egyszer – az előző években tapasztalt tendencia folytatásaként ismét csökkent azoknak az uniós polgároknak az aránya, akik még soha nem használták az internetet (2 százalékponttal 22%-ra). Azonban mintegy 100 millió uniós polgár még sosem internetezett, fő akadályként a költségeket, illetve az érdeklődés vagy az ismeretek hiányát nevezve meg.
  • A lakosság 70%-a használja az internetet rendszeresen, legalább hetente egyszer – ugyanez az arány az előző évben 67% volt. A hátrányos helyzetű személyek 54%-a használja az internetet rendszeresen, szemben az előző évben jegyzett 51%-kal.
  • A barangolási díjak csökkentek 2012-ben – csaknem 5 eurócenttel, főképp a barangolási szolgáltatásokról szóló 2012. július 1-jei rendelet eredményeképpen.
  • Az e-kereskedelem folyamatosan bővül, de csakis az egyes országokon belül, a határokon átívelő ügyletek száma csekély – a lakosság 45%-a használja az internetet áruk és szolgáltatások megvételére, ami szerény növekedés az előző évben mért 43%-hoz képest. Nagyon kevesen vásárolnak külföldről.
  • A cégek és polgárok többsége már igénybe vesz valamilyen e-kormányzati szolgáltatást – a vállalkozások 87%-a, a magánszemélyeknek pedig a 44%-a intézi hivatali ügyeit az interneten (a növekedés az előző évhez képest mind a cégek, mind a magánszemélyek esetében 3 százalékpont).
  • A kutatásra fordított kiadások a költségvetési megszorítások ellenére nőttek valamelyest. Az IKT-re fordított kutatási és fejlesztési közberuházások 1,8%-kal (122 millió euróval) 6,9 milliárd euróra nőttek; a K+F célú magánberuházások volumene szintén nőtt, de ez a 2,7%-os növekedés nem volt elegendő ahhoz, hogy kompenzálja az előző évben elkönyvelt csökkenést.

Előzmények

Az Európai Bizottság célja az, hogy olyan szabályozási és üzleti környezetet teremtsen, amellyel javítani lehet Európa digitális technológiai piacának versenyképességét, és amely ösztönzőleg hat a befektetésekre ezen a piacon.
A digitális menetrend 2013. évi eredménytáblája uniós és nemzeti szinten elemzi e célkitűzés eredményességét, aminek alapjául a Bizottság által végrehajtandó 78 és a tagállamok által végrehajtandó 23 intézkedés értékelése szolgál. A jelentés 2012-es adatokon alapul.
A digitális menetrend céljainak elérése érdekében 2012 és 2013 során fontos javaslatok születtek:
  • 2012. december 19-én az Európai Bizottság felülvizsgált iránymutatásokat fogadott el a szélessáv-ágazat állami támogatására vonatkozó uniós szabályok alkalmazására. Ezek az iránymutatások elsősorban megerősítik a nyílt hozzáféréssel kapcsolatos kötelezettségeket, illetve tökéletesítik az átláthatósági szabályokat.
  • 2013. február 7-én a Bizottság átfogó uniós kiberbiztonsági stratégiát fogadott el „Nyílt, biztonságos és megbízható kibertér" néven, melyben kifejti, miként lehetne a leghatékonyabban megelőzni és elhárítani az internetes támadásokat és hálózati zavarokat.
  • Ezzel egyidejűleg irányelvjavaslatot fogadott el a hálózat- és információbiztonságról, amely az átfogó stratégia alapelemét képezi, és amely megköveteli minden tagállamtól, illetve minden kulcsfontosságú internetes szolgáltatótól és infrastruktúra-üzemeltetőtől, hogy EU-szerte biztosítsa a biztonságos és megbízható digitális környezetet.
  • 2013. március 4-én a Bizottság érdekelt felekből álló partnerséget, ún.„nagykoalíciót" hozott létre, amelynek feladata az lesz, hogy pótolja a szakemberhiányt az IKT-ágazatban.
  • 2013. március 26-án a Bizottság rendeletjavaslatot fogadott el a nagy sebességű elektronikus hírközlő hálózatok kiépítési költségeinek csökkentéséről. A széles sávú hálózatok kiépítési költségeinek 80%-át a közművesítési munkák teszik ki. A Bizottság rendelettervezete, amennyiben megvalósul, a közművesítési munkák ésszerűsítésével 40 és 60 milliárd euró közötti, az összes beruházási költség akár 30%-át kitevő beruházási költségek megtakarítását eredményezheti.
A Bizottság mindezidáig 55 intézkedést hajtott végre a digitális menetrendben foglaltak közül, 10 további intézkedés esetében késés tapasztalható, illetve fennáll a késés veszélye.  A fennmaradó 36 – a Bizottság vagy a tagállamok felelősségébe tartozó – intézkedés jelenleg folyamatban van, és határidőre várhatóan megvalósul.

Hasznos linkek

Az eredménytábla országismertetői - széles sávú kapcsolat, internethasználat, e-kormányzás, távközlési szabályozás és kutatási trendek az egyes országokban
Kövesse Neelie Kroes bejegyzéseit a Twitteren

Népszerű bejegyzések