2013. június 4.

LENGYEL SLAMMEREK A SUMMMER SLAM DAYS FESZTIVÁLON

Idén Roman Boryczko és Estragon lesznek a lengyel vendégek a Tilos Rádió és a Margó Festival szervezésében június 6-8. között megrendezésre kerülő Visegrádi Négyek (V4) slam találkozóján. A Summer Slam Days központjában a slam poetry áll. 3 nap alatt, 3 különböző helyszínen ismerkedhet meg a közönség a műfajjal és annak hazai és nemzetközi képviselőivel. A fesztivál lengyel programját a budapesti Lengyel Intézet társfinanszírozta.
A Visegrádi Alap támogatásával a Tilos Kulturális Alapítvány immár második alkalommal szervezi meg aVisegrádi Négyek (V4) slam találkozóját, ezúttal kézenfogva a Margó Városi Irodalmi Fesztivállal, mely programsorozatban részt vesznek cseh, szlovák és lengyel slammerek.
A lengyel szekciót Jan Pawel Kowalewicz, művésznevén Roman Boryczko, valamint slammerkéntEstragonként ismert Grzegorz Bruszewski képviselik.
Jan Kowalewicz Krakkóban él, közgazdaságtant és lengyel filológiát tanult. Volt ruhatáros, raktáros, pincer, sofőr, piccolo. 2010-től van aktívan jelen a lengyel slam-életben. Azóta rendszeresen fellép a lengyel és külföldi slam-eseményeken, fesztiválokon. Publikációi megjelentek egy szlovák V4 antológiában.
Önmagáról így ír:
Nevem: Roman Boryczko. Költészetem nem más, mint interperszonális neglizsé, egyszemélyes amatőr színház a gasztromiai taposómalomban. Mindez az elmémen átsuhanó szereplők történeteiben és megszólalásaiban ölt testet, akiket ha kell, ha nem, prezentálok Nektek. Felléptem már velük Lengyelországban és azon túl is, a józan ész határain belül.
Grzegorz Bruszewski Estragon [Tárkony] költő, performer, slammer. Számtalan helyen lépett már fel Varsótól Tokióig. A legrégebbi lengyel slam fesztivál szervezője. Kreatív írást tanít. Mint a lengyel főváros legtevékenyebb kulturális aktivistáinak egyike, felkerült a „ Życie Warszawy" [Varsói élet] ötvenes ranglistájára. Az Olbrzym [Óriás] című lemez társszerzője, a skwer.org csapatának tagja.
A két lengyel slammerel  június 6-án a Mika Tivadar Mulatóban, és június 7-én a Tilos Maratonon, a Dürer-kertben  is találkozhatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mesterséges intelligenciával debütált az LG G7 ThinQ

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb felsőkategóriás okostelefonját, az LG G7 ThinQ -t. Az új készülék az alapvető szolgáltatásokon túl...