Tilos a fürdőzés a Duna főágán!

Elkészült a haza szabadvízi fürdőhelyek uniós minősítése

A hazai szabadvízi fürdőhelyek zöme kiváló minősítést kapott az Európai Unió értékelési rendszere alapján, amely az elmúlt négy év adatait összegzi. A listában a Dunához kapcsolódó strandok is szerepelnek, de ezeken a helyeken a levonuló rendkívüli árhullám miatt most tilos fürdőzni! A Duna hazai szakaszán a folyó vizének minősége több helyen még átlagos vízhozam mellett is kívánnivalót hagy maga után higiéniai, mikrobiológiai szempontból (pl. tisztítatlan szennyvizek Dunába eresztése miatt). A mostani, rendkívüli, több országon végigvonuló áradás során az elöntött területekről további, az emberre is veszélyes szennyeződéseket hozott, hozhatott magával, így a vízminőség tovább romlott.
A szabadvízi fürdővizek uniós irányelvek alapján készülő minősítését négy év bakteriológiai vizsgálati eredményei alapján állítják össze, a kockázat statisztikai értékelésével, ami nem csak egy-egy mintát, illetve vizsgálati eredményt vesz figyelembe, hanem a vízminőség változásait, és az esetlegesen fennálló egyéb egészségkockázatokat is követi. Ezen besorolás szerint kiváló, jó, tűrhető és kifogásolt minősítést kaphat egy szabadvízi fürdőhely. A lista az Országos Környezetegészségügyi Intézet honlapján, a http://oki.antsz.hu/documents/termeszetes_furdovizek.pdf internetes címen található meg.
Egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak, nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer. A szabadvízi fürdővizek esetében a vízmintavétel mellett a helyszínen szemrevételezik, hogy a víz felületén van-e darabos és/vagy úszó szennyeződés, esetlegesen olajfolt, vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzásra is figyelnek, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodását jelenti. Ennek jelei a víz kékeszöld elszíneződése, esetleg habzása. A levett vízmintákban két bakteriális paraméter jelenlétét vizsgálják, amelyek szennyvíz eredetű szennyeződésre, és az ebből adódó egészségkockázatra utalhatnak.
A nem engedélyezett fürdővizeken, nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mivel ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg. A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés (pl. bányatavakon). Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a természetes fürdőhelyeken, különösen a folyóvizeken a vízmélység hirtelen változása és a sodrás lehet veszélyes. Kerülni kell a felhevült testtel történő hirtelen vízbeugrást. A szülők gyermekeiket soha ne hagyják felügyelet nélkül!
A rendkívüli dunai árhullám miatt különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a Duna főágán és a hozzá kapcsolódó mellékágakon és holtágakon jelenleg mindenütt tilos a fürdőzés. Az árhullám visszaduzzasztó hatása miatt ugyanis most ezeken a helyeken is jelentkezhet vízminőségi probléma. Így bár szerepelnek az uniós minősítési listában (az elmúlt négy év adatai alapján akár „kiváló" minősítéssel) egyes a Dunához kapcsolódó fürdőhelyek, ezeken a strandokon jelenleg tilos a vízbe menni. A Fadd-Dombori holtág esetében is tilalom van érvényben annak ellenére, hogy vízfelület nincs közvetlen kapcsolatban a Dunával, ennek az erőteljes hínárosodás és algásodás az oka.


Kijelölt fürdőhelyek a Duna mentén, ahol jelenleg tilos a fürdőzés:

Mosoni Duna
Dunasziget, Dunaszigeti szabad strand
Győr, Aranypart I. strand
Halászi, Halászi szabad strand
Mosonmagyaróvár, Itató szabad strand
Mosonmagyaróvár, Mosoni szabad strand

Püspökerdei Holt-Duna
Győr, Aranypart II. strand

Szentendrei Duna-ág
Dunabogdány, Forgó szabad strand

Duna Szobtól Bajáig
Dunaújváros, Szalki-szigeti szabad strand
Göd, Széchenyi strand
Göd, Felsőgödi strand

Ráckevei-Soroksári Duna-ág
Ráckeve, Hídláb strand

Faddi Holt-Duna
Fadd-Dombori I. strand
Fadd-Dombori II. strand
Fadd-Dombori Ifjúsági tábor

Kamarás-Duna
Baja, Gázgyár-öböli szabad strand
Baja, Posztó-öböli szabad strand
Baja, Vénuszdombi szabad strand


Népszerű bejegyzések