Hévízen és Csopakon járt az Európai Virágos Városok és Falvak versenyének zsűrije


2013 júliusában huszonharmadik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot. A 2013. évi verseny során hazánkat Hévíz képviseli város kategóriában, falu kategóriában pedig Csopak indult. A két település a 2012. évi „Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenyben elnyert első helyezésével vívta ki a jogot Magyarország képviseletére az európai megmérettetésben. Mint ismeretes, a „Virágos Magyarországért" versenyt a Magyar Turizmus Zrt. kiemelt projektként kezeli, és szervevezéséhez a társaság továbbra is biztosítja a működési hátteret.
Az Entente Florale Europe elnevezésű verseny Európa legrégibb és legsikeresebb virágosítási mozgalma. 1975-ben indult útjára, és 12 ország, 25 ezer települését, mintegy ötven millió embert képes évente összefogni. A legjobbak közé csak 24 település kerül be, minden tagországból egy város és egy falu. A verseny követelményrendszerében a virágosítás mellett nagy hangsúllyal szerepelnek a környezetvételem, az ökológia, a környezettudatos oktatás, a természeti és épített örökség megőrzése, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodás és a tájvédelem szempontjai. A zsűritagok kiemelt figyelmet fordítanak a település tisztaságára, graffiti mentességére. A verseny nagy kihívást jelent minden benevező városnak, illetve falunak, hiszen a mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia, Írország és Horvátország is.
A versenyben részt vevő országok képviselőiből álló zsűri július 8-a és 10-e között kereste fel Hévízet és Csopakot.
A zsűri elnöke, Inka Truxova (Csehország) összefoglalójában kiemelte, hogy mindkét település messzemenően kivívta a zsűri elismerését. Hévíz 1998-ban már ezüstérmes lett, és a zsűri számos, azóta végrehajtott új fejlesztést tekinthetett meg a településen.
A Balaton-parti Csopak rendezettségével, magas színvonalú, a tájhoz illeszkedő virágos kiültetéseivel szintén elismerést váltott ki a zsűriből. Itt is nagyra értékelték a közösség összefogását, azt a színes programot, amelyben a falu szinte valamennyi lakosa részt vett.
Az európai verseny díjkiosztó ünnepségére 2013. szeptember 27-én kerül sor a belgiumi Nieuwpoortban. Ekkor derül ki, hogy a benevezett települések közül melyek lesznek a legjobbak. Magyarország huszonhárom éve vesz részt a versenyben, eddig 7 arany-, 19 ezüst-, 10 bronzérmet és 10 Európa díjat nyert.


Népszerű bejegyzések