2013. július 4.

Már kevesebb, mint egy hónap van felkészülni a digitális átállásra

2013. július 31-én az ország középső területén, 14 megyében a hagyományos
analóg televíziós műsorsugárzást felváltja a korszerű digitális
adásközvetítés. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az érintett
megyékben befejezte a támogatásra jogosult háztartások felmérését, az
igények jelentős részét már elbírálta, és gőzerővel zajlik a digitális
vételi eszközök beszerelése is.

A digitális átállás első ütemében érintett 14 megyében mintegy 55 ezer
háztartás jelezte a hatóság felmérőinél, hogy kéri a digitális átálláshoz
igénybe vehető állami támogatást.
A támogatást igénylő háztartások mintegy kétharmadában az NMHH szakemberei
már beszerelték a szükséges vételi eszközöket, a set-top-box-ot és az
antennát, illetve lehetővé tették egy kedvezményes előfizetői csomag
elérését. Az NMHH szakemberei a háztartások meglátogatásával járó felmérést
az első ütem területén lezárták, ám a támogatási igényeket továbbra is
lehet jelezni írásban a hatóságnál.

Kik lehetnek támogatottak?

Támogatást az kaphat, aki rendszeres szociális segélyt, lakásfenntartási
támogatást, ápolási díjat kap, illetve időskorúak járadékában, saját jogon
nevelési ellátásban, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi
járadékában, saját jogon kapott hadigondozotti pénzellátásban, illetve
foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesül.

Jogosult a támogatásra az is, aki 2013-ban tölti be a 70. életévét (vagy
ennél idősebb), és számára az ONYF által folyósított nyugellátás,
nyugdíjszerű szociális ellátás, egészségbiztosítási ellátás együttes
összege nem haladja meg az 57 000 forintot.

A támogatáshoz ezen felül az is szükséges, hogy az igénylő háztartásában
kizárólag az analóg televíziós műsorok legyenek elérhetőek, azaz csak az
M1, a TV2 és a RTL Klub adásai legyenek foghatóak. A támogatás csak a
tévénéző lakcímére igényelhető, írásban, az erre rendszeresített igénylőlap
kitöltésével. A jogszabály nem ad módot méltányosság gyakorlására, ezért
méltányossági kérelmeket az NMHH nem tud figyelembe venni.
Az igénylőlap letölthető a www.digitalisatallas.hu weboldalról vagy kérhető
az ingyenesen hívható 06-80/38-39-40-es telefonszámon is.

Gyorsabb elbírálás

A kérelmek minél előbbi elbírálása és a támogatott eszközök gyors
beszerelése érdekében az NMHH arra kéri az igénylőket, hogy a megfelelő
hivatalokban vagy az önkormányzatoknál igazoltassák szociális támogatásuk
meglétét, és ezzel együtt küldjék be igényléseiket.
A gördülékeny kapcsolatfelvétel érdekében a támogatási űrlapon adjanak meg
egy telefonszámot is, melyen a szerelők időpontot egyeztethetnek.

Nem kell várni július 31-ig

Aki nem jogosult az állami támogatásra, annak sem kell várnia július 31-ig,
hiszen a digitális földfelszíni adások már most is tökéletesen foghatók.
Az átálláshoz senkinek sem kell új televíziókészüléket vennie. Aki meg
akarja tartani meglévő tévéjét, annak az átálláshoz be kell szereznie egy
jelátalakító készüléket, más néven set-top-boxot, amelyet a televízióhoz
kell csatlakoztatnia. A lehető legjobb kép- és hangminőség eléréséhez egy
új szoba- vagy tetőantennára is szükség lehet. Ezekkel az eszközökkel
mindenki továbbra is előfizetési díj nélkül élvezheti a korszerű digitális
televíziózás előnyeit. Ha valaki az ingyenesen fogható hét csatornánál is
többet szeretne látni, akkor előfizethet valamelyik kábeltelevíziós,
műholdas, IPTV-s vagy digitális földfelszíni szolgáltató csomagjára.

Mesterséges intelligenciával debütált az LG G7 ThinQ

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb felsőkategóriás okostelefonját, az LG G7 ThinQ -t. Az új készülék az alapvető szolgáltatásokon túl...