Ne feledkezzünk meg a hétvégi házakban használt tévékről sem!

Ez a hétvége lesz az utolsó, amikor még az első lekapcsolási ütem területén
található nyaralókban és hétvégi házakban használt televíziókészülékeket is
felkészíthetjük  a  digitális  vételre.  Jövő  szerdától  az ország középső
területén már csak digitálisan lehet majd televíziózni.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felmérései szerint az állandó
lakóhelyeken  használt  készülékek  mellett  több tízezer olyan tévé lehet,
amelyet  hétvégi  házakban,  nyaralókban, présházakban vagy horgásztanyákon
néznek. Ezeken a készülékeken jellemzően csak az ingyenesen fogható, analóg
műsorszórással  terjesztett  három  csatorna  (M1,  RTL  Klub,  TV2) műsora
látható,  hiszen  a  tulajdonosok  a  nyaralás  vagy  egy-egy hétvége során
használt  ingatlanokba  nem  szereznek  be  kábeltelevíziós  vagy  műholdas
előfizetést.

2013.  július  31-én zárul a digitális átállás első üteme, amikor az ország
középső  területén  14 megyében megszűnik a hagyományos analóg műsorszórás,
vagyis  például  a balatoni, a velencei-tavi és a Fertő tó melletti hétvégi
házakban  sem  lesz  fogható többé az analóg adás. A mostani lesz az utolsó
hétvége,  amikor  az  első  ütem  területén  lévő nyaralóingatlanokban lévő
készülékeket  is alkalmassá tehetjük a digitális vételre, hogy szabadságunk
alatt, július 31-e után is zavartalanul tudjunk tévézni.

A  nyaralók mellett természetesen ugyanígy számba kell venni az otthonokban
használt valamennyi készüléket is: gyakori, hogy a nappaliban használt tévé
mellett  az  emeleten,  a  konyhában,  esetleg a garázsban még analóg módon
érkezik az adás. Az átállást minden készülék esetén meg kell oldani.

A   készülékeket   továbbra  is  megtarthatjuk;  elég,  ha  a  tévéhez  egy
set-top-boxot  és  egy  antennát  kapcsolunk.  Ezekkel  a  digitális vételi
eszközökkel  az  eddigi  három helyett hét csatornát nézhetünk jobb kép- és
hangminőségben,  valamint továbbra sem kell előfizetési szerződést kötnünk,
hiszen  a  hét  csatorna  adását ingyen foghatjuk. Aki ennél több csatornát
szeretne  nézni  a  nyaralás  alatt,  választhat  az  elérhető  előfizetési
csomagok közül.

Érdemes   még   ezen   a   nyáron   megvalósítani  az  átállást  azokban  a
nyaralóingatlanokban  is,  amelyek  a  második  lekapcsolási ütem területén
vannak,  hiszen  október  31.  után már itt sem lesznek foghatóak az analóg
adások.

Népszerű bejegyzések