Turisztikai közlemények


Idén is kedvelt úti cél hazánk az osztrák turisták körében
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete elkészítette az idei turisztikai főszezonra vonatkozó piaci előrejelzését, amely szerint Magyarország előreláthatólag idén is megőrzi dobogós helyét, mint az osztrákok rövid távú (1-3 napos) utazásainak célpontja. Az MT Zrt. trend-riportjából többek között megtudható, hogy a nyári főszezon előtt készült friss kutatás szerint az osztrákok a legjobban költő turisták között vannak, akik az idei nyári főszabadságuk alatt átlagosan 2.500 eurót terveznek kiadni. Az osztrákok az egyik legnagyobb utazási hajlandósággal bíró európai nemzet, a nyári hónapokban 57 százalékuk tervez utazást. Az Európai Unió Eurobarometer felmérése alapján az Ausztriában megkérdezettek 77 százaléka válaszolt úgy, hogy a gazdasági nehézségek nem érintik idei utazási döntésüket. A hosszabb szabadságok szempontjából idén is Olaszország, Horvátország és Németország lesz a sláger. Az ausztriai utazási irodák szövetségének, az ÖRV-nek a prognózisa szerint az idei nagy visszatérő Görögország, ahonnan az első negyedévben a főszezonra leadott foglalások száma 30 százalékkal meghaladta a tavalyi év azonos adatait. A jó ár-érték arányú desztinációk esetében is egyre több osztrák turista részesíti előnyben az all inclusive szolgáltatásokat. Jó hír, hogy a Statistik Austria (www.statistik.at) elemzése szerint Magyarország számít az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú turisztikai célországnak, ahol az idén legtöbbet ér az osztrákok nyaralásra szánt pénze. A kimutatás szerint idén Magyarországon 77 százalékkal több (!) turisztikai szolgáltatást lehet vásárolni ugyanannyi pénzből, mint a szomszédos Ausztriában. A tanulmány szerint ösztönzőleg hat az osztrák beutazó turizmusunk szempontjából a kedvező forint-euró árfolyam is.
Az Ausztriából érkező beutazás további ösztönzése érdekében az MT Zrt. számos eszközt bevet az osztrák piacon. A klasszikusértékesítés-ösztönző és marketingeszközök mellett az MT Zrt. ausztriai képviselete egyre nagyobb hangsúlyt helyez akapcsolatmarketing nem szokványos eszköztárára is, amelyre példa az ausztriai magyarok körében folytatott turizmus-mozgalom. Az MT Zrt. Rot-Weiß-Rot in Ungarn szlogen alatt kezdeményezett mozgalmára az osztrák média- és marketingszakemberek szakmai lapja, a Medianet, valamint a Faktum turisztikai magazin egyaránt felfigyelt. A véleményformáló lapok kiemelik, hogy a magyar nemzeti marketingszervezet „nem konvencionális eszközökkel dinamizálja az ausztriai beutazóforgalmat."

Az Ausztriából származó vendégforgalmunk a kedvezőtlen külső körülmények ellenére folyamatosan gyarapszik, s évtizedes rekorderedmények születnek. Az elmúlt 5 év alatt 20 százalékot meghaladóan nőtt az osztrák vendégek száma a hazai kereskedelmi szálláshelyeken. Az elmúlt évek átlagában az osztrák látogatók 120 milliárd forintot költöttek éves szinten Magyarországon, aminek nagy része turisztikai célú költés volt. A jól fizető osztrák vendégek a forgalmi adón keresztül átlagosan naponta 80 millió forintot„fizetnek be" a hazai költségvetésbe.
Az osztrákok utazási szokásairól részletes tanulmányok és elemzések itt, ahonnan az aktuális trendriport is elérhető:http://at.gotohungary.com/dokumentumok(piackutatás).
Jól startolt a magyar ajánlatokat tartalmazó turisztikai élménykártya Ausztriában
A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének vezetője, Kovács Balázs, valamit Dr. Andreas Hopf, az osztrák Central Danube GmbH. cég ügyvezető igazgatója július 18-án stratégiai megbeszélés keretében értékelték a tavasszal közösen bevezetett turisztikai élménykártya (www.mycentropecard.com) kibocsátásának első tapasztalatait.
Mint ismeretes, az Alsó-Ausztria kártya és a Rot-Weiß-Rot in Ungarn turisztikai mozgalom analógiáján és ötvözetén keresztül a hazai turisztikai szolgáltatóknak is lehetőségük nyílt arra, hogy 2013. április elejétől kedvezményes turisztikai ajánlatukat az osztrák piacon a kártyarendszerhez csatlakozva is értékesítsék. A kedvezményes szolgáltatói ajánlatokat az MT Zrt. csatornázta be a Central Danube újonnan induló Mycentrope-élménykártya programjába, amely a magyarországi mellett cseh és szlovák TOP turisztikai- és kulturális ajánlatokat is tartalmaz. Az élménykártya 29 magyarországi turisztikai ajánlatot foglal magába, amelyek között 5 csillagos wellness ajánlatoktól kezdve, a világ legjobb bárjának számító A38 étteremben beváltható kedvezményeken keresztül számos családi- és szabadidős programig minden megtalálható, ami iránt az igényes osztrák turisták érdeklődnek. A névre szóló Mycentrope-élménykártyával közel 60 turisztikai attrakció és szolgáltatás látogatható meg, illetve vehető igénybe a három Ausztriával szomszédos közép-európai országban. A plasztiklap 15 eurós egyszeri bekerülési áramár egyetlen használat során is biztosan megtérül a kedvezményeknek köszönhetően..
A Central Danube GmbH ügyvezetőjének tájékoztatása szerint három hónap alatt 14 ezer élménykártyát értékesítettek Ausztriában, ami az éves eladási tervet is felmúlja, így ebből a szempontból rendkívül sikeresnek értékelhető a kezdeményezés. A megbeszélésen elhangzott, hogy az eladott kártyákat eddig többnyire osztrák cégek vásároltak dolgozóik részére, míg a b2c szegmensben a kártyaértékesítések „felpörgetése" még várat magára. A közeljövőben éppen ezért az on-line eladásösztönzésre helyezi a kártya kibocsátója a hangsúlyt, ezzel is növelve a magánfelhasználók számát. A következő hetekben awww.mycentrope.com portál újraszabását követően erős internetes kampány indul az egyéni kártyavásárlások ösztönzése érdekében is. A megbeszélésen Kovács Balázs a magyar szolgáltatók képviseletében jelezte, hogy egyelőre nem érezhető jelentős forgalombővülés a hazai kártyaelfogadó helyeken, ugyanakkor biztató az eladott kártyák nagy száma. Egy erős nyárvégi hajrával és stabil őszi forgalommal továbbra is reális a több ezer fős pótlólagos osztrák vendégforgalom generálása a hazai szálláshelyeken.
A szolgáltatói ajánlatokat és az élménykártyát a www.mycentrope.com portálon, továbbá a Central Danube által biztosított médiatámogatás segítségével népszerűsítik az osztrák piacon az év folyamán. Ausztriában áprilisban óriásplakát kampány hívta fel a kártyára, s a rajta keresztül elérhető élményekre a figyelmet. A Mycentrope élménykártyák a Raiffeisenlandesbank bécsi- és alsó-ausztriai teljes fiókhálózatán keresztül mintegy 620 irodában, valamint a mycentropecard.com webshopon keresztül igényelhetők és vásárolhatók meg. Az MT Zrt. ezen kívül külképviseleti honlapján és a Rot-Weiß-Rot turisztikai mozgalmán, valamint az MT Zrt. ausztriai vásárain, workshopjain, szakmai rendezvényein keresztül ugyancsak promótálja az élménykártyát és az általa elérhető magyar ajánlatokat. Az osztrákok utazási szokásairól részletes tanulmányok és elemzések találhatóak az MT Zrt. ausztriai külképviseletének honlapján, ahonnan további információ olvasható a Mycentrope élménykártyáról és az ausztriai képviselet Rot-Weiß-Rot in Ungarn turizmusmozgalmáról is: http://at.gotohungary.com/hirek_ms_at.
A Foma 1 Magyar Nagydíj turisztikai promóciója Ausztriában
A Red Bull Team (www.redbullracing.com) kitartóan jó szereplése miatt várhatóan az idén még a korábbi éveknél is több Ausztriából érkező versenydrukker lesz kíváncsi a hónap végén a Hungaroringen rendezett Forma 1 Magyar Nagydíjra. Ennek érdekében a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete a kommunikációs eszközök széles tárházát bevetve népszerűsíti az eseményt. Az elmúlt év augusztusában közel 72 ezer osztrák vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, amely közül – az MT Zrt. bécsi irodájának kalkulációja szerint – minden hatodik közvetlenül a Forma 1-es futamhoz kötődött.
A 28. Magyar Nagydíj ausztriai népszerűsítése Ausztria közkedvelt és népszerű könnyűzenei rádiócsatornáin (KroneHIT, Radio Arabella), valamint az ORF Rádió Niederösterreich adón már a futamot megelőző két hétben nyereményjáték keretébenmegtörtént, amelynek során több VIP belépőt is kisorsoltak a verseny teljes időtartamára. A rádiós kooperációknak köszönhetően a versenyt megelőző héten naponta több mint félmillió osztrák rádióhallgató értesül az esemény közeledtéről.
Az MT Zrt. sajtóközleményei és hírlevelei alapján több tucat osztrák sajtóorgánum ismerteti az idei futam magyarországi időpontját. A képviselet által az ausztriai magyarok körében Rot-Weiß-Rot in Ungarn címmel az elmúlt évben indított turisztikai mozgalom közösségi platformján ugyancsak számos alkalommal találkozhattak invitáló cikkekkel a Facebook látogatói. A kommunikációs akció során az MT Zrt. Ausztriában külön felhívja a potenciális turisták figyelmét a Bank Austria (www.bankaustria.at) aktuális kimutatására, miszerint Európában Magyarországon éri a legtöbbet ár-érték arányban az „osztrák euró", így most különösen érdemes turistaként hazánkba látogatni, s a Forma 1-es futam előtti, vagy utáni időszakot nyaralásra fordítani.
Ausztriában az MT Zrt. számos stratégiai partnere felsorakozott a hazai Forma 1-es futam népszerűsítése mellett, aMycentrope.com turisztikai hírportál (www.mycentrope.com) például több kísérőprogrammal együtt ajánlja a Magyar Nagydíj felkeresését az osztrákoknak. Az ÖBB Rail Tours Austria (www.railtours.at) utazási iroda több héten keresztül honlapjának nyitólapján hirdetett kedvezményes utazási ajánlatokat a Forma 1 idejére. A www.55plus-magazin.net ugyancsak nyereményjátékkal csinál kedvet egy budapesti utazáshoz a motorsport iránt érdeklődő olvasói körében. A Forma 1-es jegyek hivatalos ausztriai értékesítőjével (www.hungarotickets.com) kooperációban további közösségi oldalakon több ezer potenciális sportturistához juttatta el az MT Zrt. aktuális üzeneteit. A fenti együttműködéseken kívül a külképviselet honlapján (www.ungarn-tourismus.at) az eseménynaptárban az év elejétől mindvégig a kiemelt programok között szerepel a sportesemény. A futam előtt egy héttel az APA osztrák hírügynökség az MT Zrt. közleménye alapján ugyancsak több ezer szerkesztőséghez juttatta el a 28. Magyar Nagydíjhoz kapcsolódó aktuális információkat.
Az MT Zrt. ausztriai képviseletének kampányairól, valamint marketing és üzleti tervéről további információ található a képviselet honlapján: http://at.gotohungary.com/hirek_ms_at.

Népszerű bejegyzések