Bamako-Summer : A héten rajtol Villám Géza új roncsderbije Közép Ázsiába

Augusztus 23-án reggel 8-kor Nyíregyházáról rajtol Villám Géza legújabb autós kaland versenye, a Bamako Summer. A cél ezúttal nem Nyugat Afrika, hanem Közép Ázsia lesz. Az 5400 kilométeres ágyugólyó futam, az üzbég fővárosban Taskentben ér véget. "A Bamako Summer minden évben más távoli és egzotikus célban fog véget érni." - mondta a Budapest-Bamako alapítója, a volt rádiós, Villám Géza. Az idei futam Ukrajnán, Oroszországon és Kazakhsztánon át dübörög Üzbegisztánig.

A nyári Bamako egyben gyorsasági verseny is, 5404 kilométer mért távval. "A száguldást úgy próbáljuk meg kiküszöbölni, hogy az induló autók piaci értéke nem haladhatja meg a 700 Eurót. Valamint a pilótának a célban igazolnia kell, hogy nem vonták be menet közben a jogosítványát" - tette hozzá Villám Géza.

A rajt előtti nap használt autó kereskedőkből álló "szakmai" zsűri értékeli fel az autókat. Amelyik jármű értéke meghaladja a 700 Eurót (kb. 200,000 forint) azt visszaküldik "lebutításra". Itt alkatrészek leszerelésével és az autó megrongálásával a versenyzők csökkenthetik a jármű értékét. A 600,000 forint összdíjazású futam alatt a mozgásban töltött időt műholdas követő eszközökkel mérik és értékelik a verseny szervezői. Naponta 3-4 GPS ellenőrző ponton kell áthaladni és minden este minimum 5 órára meg kell állni pihenni az indulóknak.

A futam különleges tájakon halad majd át. A résztvevők a futam második napján eljutnak Csernobil zárt városrészébe is, ahol a világ legnagyobb atom katasztrófájának maradványait tekinthetik meg. Két nap Ukrjana után Oroszországgak és kazakh sztyeppékkel is meg kell, hogy birkózzon a 120 induló. Poros sivatagi utakon érkezik a mezőny Üzbegisztánba, ahol Vámbéry Ármin nyomában, a szent üzbég városokon Khiván, Bukharán és Samarkandon is áthaladnak majd a résztvevők.

A váratlan fordulatok mellett elviselhetetlen forróságra, korrupt határőrökre, bürokráciai buktatókra és silány minőségű utakra számíthatnak majd az indulók. "Fogalmam sincs mi vár majd ránk, de remélem az 1500-ös Ladánkba mindenhol kapunk majd alkatrészt és a 45 fokos, forró sivatagi levegőt is valahogy el tudjuk majd viselni valahogy." - mondta Thomas Vanderpol, aki Hollandiaból vág neki a távnak.

A Bamako-Summerre 12 országból, 40 csapat és 120 induló nevezett be. 
A tegnapi Zagora-Icht etap ismét kifogott az indulókon. A verseny kategóriában közel 6OO kilométeres etap már Zagora után próbára tette a csapatokat. A Zagora és Foum Zgid közti egyébként jól járható kősivatagos szakaszt a közelmúlt esőzései jelentősen megrongálták. A kövekkel telehordott út és a veszélyesen megsüllyedt folyómedrek még a legtapasztaltabbakat is próbára tették. Sokan a napnak ezt a részét feladták és több mint 200 kilométeres kerülővel mentek vissza a Foum Zgidi oázishoz vezető úton.
A szlovén David Glumac Subaru-ja sem élte túl az éles kövekkel, veszélyes vízmosásokkal és kődobáló gyerekekkel is megáldott szakaszt. "Mikor 74 kilométernyi kősivatag után terepjárókat láttunk visszafordulni, akik azt mondták, hogy járhatatlan az út, mi is visszafordultunk." – jelenti a Subaru pilótája. Az földút végén vették észre, hogy ereszt a benzin tankjuk. Egy élesebb szikla kilyukasztotta. Ők sokakkal együtt nem értek célba. Jelenleg is Zagorában hegesztenek.
A legtöbb csapatnak nem volt ennyire drámai a napja, de kősivatag majd mindenkitől beszedte az útpénzt defektek formájában. Úton útfélen kerekeket cseréltek tegnap a bamakosok. Az új váltóval, a versenybe visszatérő Csányi Zoltán, egy három pontos, úgy nevezett Kinder tojás bónusz feladatott azért bukott be, mert defektet kapott és a cseh Subaru Racing elhúzott mellette, pedig aznap az élen álltak.
A flúgos futam történetében először ért véget etap a marokkói Ichtben. A Bani – hegység lábainál elterülő, pálma ligetekkel szegélyezett kis oázisba a 150 csapatnak mindössze a fele ért csak be. A célba nem érők egy része még mindig Zagorában szerel vagy az etapon töltötte az éjszakát. A tábori pletykák, de meg nem erősített források szerint az egyik csapatot Zagorában tegnap kifosztották.
Ichtből ma reggel 5.30-kor rajtolt a mezőny. A mai etap vége már Nyugat Szaharában lesz, Smara városa mellett. Fekete Páko, ma este érkezik meg Mauritániába és pár nap múlva onnan folytatja a futamot. A tegnapi etap értékelése jelenleg is tart.

Tovább amortizálódnak az autók és hullanak a csapatok Marokkóban
A kősivatag nem várta tárt karokkal a fapados Dakart

Fekete Pákót mégis befogadta Afrika
Tegnap éjjel a nouakchotti repülőtéren landolt az előadóművész

Népszerű bejegyzések