Elárasztják a kórházakat a mesedoktorok

Szeptembertől új időpontokkal és helyszínekkel bővül K&H gyógyvarázs meseolvasó programja

A K&H gyógyvarázs mesedoktorok programjának augusztusi-szeptemberi helyszínei és időpontjai néhány óra alatt megteltek. 24 óra alatt 5 500 önkéntes regisztrált, hogy mesét szeretne olvasni a beteg gyerekek számára. A folytatásra további intézmények bevonásával és még több időponttal készül a K&H. 
Nem várt sikerrel zárult a K&H gyógyvarázs mesedoktorok önkéntes meseolvasó programjának első hete. Az indulástól számított 24 óra alatt több mint 5 500-an regisztráltak a honlapon, a péntek délre ez a szám 7 300 főre nőtt. A budapesti időpontok néhány óra alatt elfogytak, de a vidéki helyszínekre is csupán egy-egy szabad időpontot lehet már elvétve találni.
„Számunkra is meglepő és egyben megható a nagy érdeklődés és a program robbanásszerű sikere." – mondta Kónya Andrea, a K&H Csoport szenior kommunikációs referense. „Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani annak a több mint hétezer embernek, aki eddig regisztrált a honlapon. Egyúttal pedig elnézést kérünk azoktól, akik már nem tudtak a program e szakaszában időpontot foglalni!"
A K&H gyógyvarázs mesedoktorok program keretében jelenleg szeptember közepéig lehetett meseolvasó időpontot foglalni, 24 gyermek-egészségügyi intézménybe. A szervezők most azon dolgoznak, hogy szeptembertől az eddiginél több intézménybe, és több időpontra tudjanak majd jelentkezni az önkéntesek.
 „A mesedoktorok program - összhangban a K&H gyógyvarázs pályázati évével - 2014 márciusáig folytatódni fog, így minden lelkes jelentkezőnek lesz alkalma a meseolvasásra." – tette hozzá Kónya Andrea. „A meseolvasókat kérjük, hogy szeptember elején látogassanak vissza az oldalra, mert akkor töltjük fel az új intézményeket és időpontokat" 
A K&H gyógyvarázs várja olyan kórházak, gyermek-egészségügyi intézmények jelentkezését is, akik szeretnének csatlakozni a programhoz, és az intézményükben fekvő beteg gyerekek életébe ezúton is némi vidámságot csempésznének. 

Népszerű bejegyzések