Folytatódik a Kossuthkifli forgatása

Egy hét nyári szünet után augusztus végén folytatódik a KOSSUTHKIFLI című tévésorozat forgatása, mely várhatóan októberben fejeződik be. Az 1848/49-es szabadságharc alatt játszódó, mintegy száz színészt felvonultató hatrészes kosztümös széria 2014-ben kerül majd az MTVA képernyőjére Rudolf Péter rendezésében. 

Július eleje óta, a legnagyobb kánikulában immár 38 forgatási napot dolgozott végig a  Kossuthkifli stábja és szereplőgárdája. A tervezett 107 helyszínből eddig hatvanat vettek fel, a legtöbbet a Szentendrei Skanzenben, de jártak Iszkaszentgyörgyön és Fóton is. „A sorozat teljes hossza 312 perc, így gyakorlatilag három nagyjátékfilmnyi anyagot forgatunk le." – nyilatkozta Rudolf Péter rendező. „Hatalmas felelősség ezt a sokszínű regényt  képernyőre vinni, de hisz épp ez az öröm benne!" – tette hozzá.

A császári titkosszolgálat oszlopos tagját alakító Kőszegi Ákos elmondta: „Nagyon fárasztó a napi 16 órás tempó, de lenyűgöző emberek társaságában lehetek, akik nem csak a munkájukat szeretik, hanem ügynek is tartják ezt a sorozatot." Reviczky Gábor mosolyogva hozzáteszi, hogy azért szívesen csökkentené a munkaidőt napi 14 órára. Az Estrillát játszó Trokán Nóra nagyon élvezi, hogy „nem múlik el nap röhögőgörcs nélkül". Az „apját" megformázó Haumann Péter is csillogó szemmel beszél: „Úgy érzem magam, mint annak idején, a régi, nagy filmezések alatt!" Majd elmondja, hogy miután nem sorban veszik fel a jeleneteket, nagyon oda kell figyelni arra, hogy mikor milyen hosszú a borosta az arcán. A Batykó nevű postakocsist alakító Kálloy Molnár Péter számára gyermekkori vágyai váltak valóra: "Fantasztikus élmény egy igazi kosztümös, lovas, lövöldözős kalandfilmben dolgozni." A fanatikus Kossuth-hívő Swappach Amadé őrnagyot játszó Lengyel Tamás szerint a Kossuthkifli egyaránt hat a humorérzékünkre és a szívünkre. Majd elmeséli, hogy számára a legfélelmetesebb és legfárasztóbb jelenet az volt, amikor fölmászott egy tetőre, ott gerinccel megfordult, hassal becsúszott egy lukon és utána le kellett esnie a földre."

A forgatáson a főszereplőkön túl többek között olyan neves színművészek is szerepeltek már, mint Szacsvay László, Scherer Péter, Kéry Kitty, Szabó Győző, Fenyő Iván, de Fábry Sándor és a könyv szerzője, Fehér Béla is a kamerák elé állt egy-egy kisebb szerepben. A későbbiekben Törőcsik Mari, Básti Juli, Szarvas József, Csuja Imre és Nagy Ervin is feltűnnek majd a sorozatban. 

A Kossuthkifli egyik legjelentősebb szponzora a Richter Gedeon Nyrt. A hazánkban 110 éve jelenlévő gyógyszercéghez közel áll a sorozat patrióta szellemisége. A 72 napig tartó forgatás Epölön, Fóton, Kőszegen és Sopronban folytatódik majd, s várhatóan októberben fejeződik be.. A Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regénye alapján készülő tévésorozat rendező-producere Rudolf Péter, aki Hársing Hilda dramaturggal együtt készítette a sorozat forgatókönyvét. Az operatőr Kapitány Iván, aki szintén részt vett az írásban. A hatrészes, epizódonként 52 perces, 100 színészt felvonultató széria főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A több szálon futó, romantikával fűszerezett, „gyaloggaloppos", XIX. századi „road movie" 2014-ben kerül majd képernyőre az MTVA támogatásával.