Krisna Búcsú Budapesten


A Krisna-hívők budapesti központjukban folyamatos kulturális programokkal várják a látogatókat. Augusztus 17-én a Krisna-völgyi búcsúhoz hasonló vidám, indiai fesztivállal készülnek.
Az egész nap folyamán tartó változatos színpadi program egyik kiemelkedő része a hagyományos esküvői szertartás lesz tűzceremóniával egybekötve. A menyasszonyt barátnői szépítik, festik, ékszerezik, majd lefátyolozva érkezik a vőlegény elé, ahol leleplezik. Eredetileg ekkor látja először egymást az leendő pár ünnepi díszben. Így kezdődik a ceremónia, mely sok izgalmat és újdonságot nyújt a közönségnek.
A színpadi program másik közkedvelt része az ősi és modern indiai táncok, gyönyörű színes ruhákban és bokacsengettyűkkel, valamint a tradicionális hangszereken tartott zenei bemutatók és dobszóló.
A keleti kultúra elhagyhatatlan része a harcászati bemutatók sem maradhatnak el, ahol a kardok is szerepet kapnak majd.
Ezeken túl több egzotikus témájú előadás kerül majd terítékre.
A színpadi program mellett lesz kirakodóvásár, íjászat, henna és arcfestés, látványfőzés kóstolóval, indiai ruhák felpróbálásának lehetősége, gyerekfoglalkozások, és még sok más.
A templomban folyamatos körvezetést tartanak, melyen a közönség mindent megtudhat a Krisna-hívők életmódjáról és hitbeli gyakorlatáról.

A rendezvény augusztus 17-én, szombat 10-17 óráig tart. A látogatók kötetlen módon vehetnek részt a programokon. Az esküvő várhatóan 13 órakor kezdődik.
Részletes információk:http://budapestturizmus.krisna.hu/  

A színpadi program:

10.00-13.00 délelőtti csoport illetve14.30-17.00 délutáni csoport:
Indiai zene és táncok, dobshow, bűvész, pantomim, tűzzsonglőr, harcászati bemutató
13.00-14.30: Esküvői szertartás és tűzceremónia

Vásári programok:
- Íjászat
- Indiai ruhapróba, tilaka-jel festése + bindi, hagyományos öltözékek
- Kirakodóvásár, portékák az udvarban
- Hagyományos öko-börze – a Krisna-hívők semmilyen értékes, természetes használati tárgyat nem dobnak ki – csere-bere lehetőség
- Mantra-sétány – próbáld ki!
- Látványfőzés és sok más finomságú
- Minden órában körvezetés a templomban.
- Hennafestés.
- Házi készítésű fagylalt.
Gyermekprogramok:
- Kézműves foglalkozás
- arcfestés
- játszótér, játékok.

Helyszín: Budapest III. kerület, Csillaghegy Lehel u. 15-17.
Időpont: 10-17 óráig. 

-->

Népszerű bejegyzések