Szerelem a láthatáron

Új sorozat indul ősszel a VIASAT3-on
Szeptember 17-től vadonatúj saját gyártású sorozat indul a VIASAT3-on, amelyben hazai celebvilág szinglijei próbálnak rátalálni a szerelemre. A sorozat főszereplői – Bencsik Tamara énekesnő, Elbert Alexa modell, A címlaplány győztese, Fehér Adrienn színésznő és Völgyi Zsuzsi énekesnő – olyan hírességek, akik hosszabb-rövidebb ideje párkapcsolat nélkül élnek, és ezúttal a kamerák előtt vágnak bele a párkeresésbe.

A Szerelem a láthatáron a VIASAT3 olyan új, egyedülálló sorozata, amely négy ismert szingli nő magánéletébe nyújt bepillantástMindannyiuk életéből hiányzik a szerelem, ezt pedig nem mindennapi módon a sorozat segítségével szeretnék megtalálni. Rendszeres videocsevegéseik során megosztják egymással, a segítőjükkel, és a nézőkkel a szerelmi életükkel kapcsolatos legbensőbb titkokat, illetve a randik során történteket, tapasztaltakat. Ahogy az a legjobb barátnők között szokás, kibeszélik egymás randiélményeit, és mintegy online" támaszt nyújtva jelen vannak és tanácsaikkal segítik, támogatják egymást – tippeket adnak, kritizálnak, közösen levonják a következtetéseket –miközben mindannyian ugyanazt, vagyis a szerelmet keresik.
Négyüket minden héten segítőjük, Garami Gábor ismert rádiós műsorvezető terelgeti az egyéni, és mégis közös „úton". Ő az a személy, aki hetente új, váratlan feladatokkal látja elbeszélgetőpartnereit – meglepetésszerű randikra küldi őket a számukra még ismeretlenjelöltekkel, vagy ha muszáj, szembesíti őket múltbeli, lezáratlan kapcsolataikkal.
A több országban is rendkívül sikeres formátum egyedisége, hogy a televíziót és a közösségi médiát innovatív módon egyszerre használja arra, hogy a nézőket a hírességek zárt világába kalauzolja, illetve a randevúk és a kapcsolatok bonyodalmaiba beavassa.

De vajon mindannyiuk számára felbukkan a szerelem a láthatáronHamarosan kiderül!

Szerelem a láthatáron – szeptember 17-től minden kedden 21.25-kor a VIASAT3-on.