Turisztikai közlemények


Kínai tanulmány foglalkozik a magyar hivatásturisztikai kínálattal
A Pekingi United University Turisztikai Iskolája által készített „Measuring the Economic Importance of the Meetings Industry" című tanulmány 13 országot elemezve mutatja be a konferenciaturizmus szerepét és hatását az adott ország gazdaságára. Az anyag érdekessége számunkra, hogy hazánk egyedüli kelet-közép európai országként szerepel benne. A Magyar Turizmus Zrt. pekingi képviseletének érdeklődésére a tanulmány szerzői elmondták: Magyarországra, mint hivatásturisztikai desztinációra a tavalyi – szintén a képviselet kezdeményezésére lefolytatott – MICE kampány alatt figyeltek fel és ennek köszönhető, hogy hazánk olyan országok mellett szerepel, mint Anglia, Németország, Franciaország, Ausztrália vagy az USA. A szerzők továbbá megerősítették, hogy az anyag elkészítéséhez szükséges kutatások során hazánk neve többször is szerepelt a legkeresettebb MICE desztinációk között. A tanulmány kivonata a Meetings China c. hivatásturisztikai szaklap júniusi számában jelent meg.
Az MT Zrt. pekingi képviselete várhatóan idén is folytatja a tavaly megkezdett MICE kampányt, mert az ezen a téren is látható – ma még ugyan lassú – növekedés alátámasztja az eddig végzett munka értelmét és céljait.
Magyarországot ajánlja a cseh Glanc magazin júliusi különszáma
Csehország népszerű női életmód magazinja, a Glanc 2013 júliusában speciális magyar különszámmal jelentkezett. A Magyar Turizmus Zrt. csehországi külképviseletének szakmai támogatásával megjelenő 112 oldalas lapszámban a cikkek többségének témája Magyarország. Csehországban élő, magyar származású ismert emberekkel készült interjúk, magyar ételkülönlegességek receptjei, vonzó magyarországi utazási célpontok, ismert magyarok történetei szórakoztatják a lap olvasóit. Ahogy a 200.000 feletti olvasótáborral rendelkező magazin témaválasztása is mutatja, Magyarország egyre népszerűbb utazási célpont a Cseh Köztársaságban. A hazánkba érkező turisták vendégéjszakáinak száma az elmúlt 10 évben a megnégyszereződött. Az MT Zrt. cseh piacon folytatott aktivitásának köszönhetően 2013-ban már több mint 50 cseh újságíró, forgatócsoport és szakmai partner vett részt magyarországi tanulmányutakon, melyek jelentős hírértéket generálnak.
Magyarország melléklet a belgiumi Travel Magazine-ban
Belgium piacvezető turisztikai szakmai lapja, a 15 ezres példányszámú Travel Magazine a Magyar Turizmus Zrt. Benelux képviseletével közösen 4 oldalas mellékletet jelentetett meg Focus Hongrie illetve Focus Hongarije címmel, a lap július végi számában. A cikk az Eindhoven-Debrecen repülőjárat kapcsán Budapest és a Dunakanyar mellett külön foglalkozik az észak-alföldi régió turisztikai kínálatával, hiszen az Eindhoven Airport forgalmának közel egynegyedét a belga utazók adják. A melléklet áttekintést ad a belgiumi utazásszervezők (TC, TUI-Jetair, Transeurope, Généraltour, stb.) magyar kínálatáról és azok jövőbeni elképzeléseiről.
A KSH végleges adatai szerint a belga beutazóforgalom 210.000 kereskedelmi vendégéjszakát produkált 2012-ben (+27,6%) hazánk kereskedelmi szálláshelyein, s az idei első 5 hónap eredménye is biztató, +12,8%-os növekedéssel az előző év azonos időszakához képest.

Népszerű bejegyzések